A 4. Károlyházy-verseny (2019.) résztvevőinek gondolatai a versenyről

„A Károlyházy-verseny az egyetlen az országban, amely során a fizikatanár-jelöltek összemérhetik tudásukat fizikai és szakmódszertani kérdésekben. Miért is ne indulna el az ember, ha a győzelemmel így az ország legjobbjává válhat?”

„Azért vártam már az őszi szünetet, hogy végre elkezdődjön a Károlyházy-verseny. A gyakorlatokon látott feladatok között egy üde színfolt a verseny. Nagyon érdekes és sokrétű feladatok kerültek kitűzésre, mindenki megtalálja a hozzá illő feladatokat, tényleg vannak „tanárisabb” módszertanos feladatok, valamint kimondottan ötletelős, kutatómunkát igénylő nehezebb példák is. És nem utolsó sorban a félév közepén jó egy kicsit többet foglalkozni a fizikával. Ez a félév második felén meg is látszott, hiszen a fontosabb mechanikai és elektrodinamikai összefüggéseket „átismételtem” és ez a legtöbb tárgynál nagyon hasznos volt.

„Jó, hogy ellentétben a középiskolából ismert fizikaversenyekkel, itt vannak olyan feladatok, melyek első elolvasás után sem tűnnek lehetetlen kihívásnak, mert nem valami trükkös megoldási ötlet kell hozzá, hanem viszonylag könnyen megoldható bárkinek, a cél inkább ennek minél egyszerűbb, átláthatóbb kivitelezése.”

„Nagyon változatos feladatok voltak, hol könnyebbek, hol nehezebbek, de jó móka volt megoldani őket. Volt, ami annyira tetszett, hogy a barátaimnak is elmeséltem. Jövőre is biztos, hogy részt veszek a versenyen, ki nem hagynám.”

„Szimpatikus a verseny szellemisége. Jó érzés volt, hogy a képzés során elsajátított tanulmányok alapján tulajdonképpen bármelyik feladathoz a megfelelő igényességgel hozzá lehetett kezdeni, ugyanakkor ezeket valamennyire igénybe is vette.”