Kari fizikai TDK Konferencia

Nguyen Quang Chinh | 2023.01.04.
Kari fizikai TDK Konferencia

December 17-én lezajlott az idei online Fizikai TDK Konferencia, ami ELTE TTK Fizikai Intézet, a TTK Doktorandusz-Önkormányzat, a Morgan Stanley, és az NTP-HHTDK-22-0075 „Az ELTE TTK Diákköreinek programjai a 2022/2023-as tanévben” pályázat támogatásával valósult meg

Az idei TDK konferencián újdonságként volt – most először – egy külön szekció a középiskolai diákok számára. Rekord létszámmal voltak a TDK hallgatók (8 középiskolás és 30 egyetemista), akik hat szekcióban mutatták be a TDK munkájuk eredményét. Reméljük, hogy a 2023-as OTDK konferencián újra rekord létszámmal képviselik Hallgatóink az ELTE-t.

A Zsűrik egybehangzó véleményei szerint a Hallgatóink nagyon eredményes TDK munkát végeztek, melyekről pedig igen színvonalas előadások hangzottak el. Mindenkit országos konferenciára javasoltak. A szokásos helyezések mellett több külön díjat is kaptak a Hallgatók. A végeredmény a következő:

Zsűri I: Fizika-kutatás a középiskolában

1. hely: Rossz Koppány és Tasnádi Bálint (témavezető: Szeidemann Ákos),
2. hely: Farkas László (Jenei Péter), Gál-Knapcsek Zsombor (Hömöstrei Mihály) és Szenderkényi Kincső (Hömöstrei Mihály),
3. hely: Damásdi Zsolt (Szabó Róbert és Sükösd Csaba), Harsányi Kíra Nikoletta (Csontosné Herendi Borbála és Horváth Ákos) és Németh Viktória (Kovács Tamás és Horváth Ákos)

Zsűri II: Anyagfizika

1. hely: Bonifert Balázs (Berta Dénes és Ispánovity Péter Dusán) és Ligeti Gábor Mihály (Kiss Gellért Zsolt és Dombi Péter),
2. hely: Lipcsei Sándor (Luhály Ádám és Ispánovity Péter Dusán) és Sándor Szende (Kasztovszky zsolt),
3. hely: Kármán György (Bányász István) és Mendei Barna (Ispánovity Péter Dusán és Berta Dénes)

Külön díj: Ligeti Gábor Mihály (Morgan Stanley)

Zsűri III: Szilárdtestfizika

1. hely: Bene Róbert (Ivády Viktor),
2. hely: Holló Áron (Cserti József és Oroszlány László),
3. hely: Hollósy Péter (Jeszenszki Péter és Mátyus Edit).

Dicséret: Benkő-Kancsár Patrik (Ivády Viktor), Rácz Csaba Szilárd (Ivády Viktor) és Tibiássy Adalbert István (Ivády Viktor)

Külön díjak: Benkő-Kancsár Patrik (Morgan Stanley), Tibiássy Adalbert István (Bolyai Kollégium)

Zsűri IV: Bio- és Elméleti Fizika

1. hely: Muneeb Mushtaq (Fodor Gyula), Rajmon Imola (Horváth Róbert és Szabó Bálint) és Tóth Ábel (Katz Sándor),
2. hely: Balogh Anna (Horváth Róbert és Kovács Kinga Dóra), Dudás Bence (Papp Gábor és Bíró Gábor) és Kadlecsik Ádám (Vincze Miklós),
3. hely: Gurzó József (Fejős Gergely) és Takács Árpád (Kovács Tamás).

Különdíjak: Tóth Ábel (Morgan Stanley), Balogh Anna (Kísérleti munkáért)

Zsűri V: Részecskefizika

1. hely: Horváth Anikó (Frajna Eszter és Vértesi Róbert),
2. hely: Kórodi Balázs (Csanád Máté és Kincses Dániel),
3. hely: Csatlós Botond Csaba ().

Dicséret: Molnár Mátyás (Csanád Máté) és Munkhjargal Lkhagvadorj (Facskó Gábor)

Különdíj: Horváth Anikó (Morgan Stanley)

Zsűri VI: Nukleáris Detektorfejlesztés és Plazmafizika

1. hely: Édes Lili (Pokol Gergő és Pusztai István) és Sárközi Bálint (Vukics András),
2. hely: Kovács Balázs Csaba (Veres Gábor),
3. hely: Borkovits Bendegúz (Horváth Ákos) és Sándli Lóránt (Szepesi Tamás).

Különdíj: Sárközi Bálint (Morgan Stanley)

Gratulálunk minden TDK Hallgatónak és a Témavezetőknek. Jó eredményeket kívánunk Nekik a soron következő (2023-as) OTDK Konferencián, az ELTE képviseletében.

Ezúton is megköszönjük a szakértő bírálóknak, a zsűritagoknak a munkáját, valamint sok intézeti kollégának a segítségét az online konferencia szervezésében és megtartásában.

A Fizikai Intézeti TDK-szervezők nevében:

Nguyen Quang Chinh