Kari TDK Fizikai Konferencia, rekord létszámmal

Annak ellenére, hogy nagyon benne vagyunk a Covidos járványban, a 2020-as kari TDK fizikai konferenciára rekord létszámmal, 37 előadással jelentkeztek a Hallgatók, akik - szintén rekordszámú - hat szekcióban mutatták be a TDK munkájuk eredményét.
A Zsűrik egybehangzó véleményei szerint a Hallgatóink nagyon eredményes TDK munkát végeztek, melyekről pedig igen színvonalas előadások hangzottak el. Mindenkit országos konferenciára (OTDK-ra) javasoltak. A szokásos helyezések mellett több külön díjat is kaptak a Hallgatók. A végeredmény a következő:
Zsűri I: Csillagászat, Klasszikus Fizikai Problémák és a Fizika Tanítása
1. hely: Ernyey Dániel (témavezető: Tél Tamás és Träger Magdolna),
2. hely: Simon Tamás (Hömöstrei Mihály) és Kadlecsik Ádám (Vincze Miklós),
3. hely: Bódy Lőrinc (Csabai István).
Dicséret: Barna Attila (Horváth Ákos) és Simon Tamás (másik előadására)
Különdíj: Simon Tamás (Legjobb Ifjú Előadó), Barna Attila (Legjobb Előadó), Bódy Lőrinc (Morgan Stanley)
Zsűri II: Szilárdtestfizika és Anyagtudomány
1. hely: Plaszkó Noel László (Rakyta Péter és Kormányos Andor),
2. hely: Boldizsár Bálint (Jenei Péter), Öcsi Rebeka (Zolnai Zsolt és Fürjes Péter) és Páhoki Tamás (Szécsenyi Gábor és Cserti József),
3. hely: Graning Sára (Merkel Dániel) és Papp János (Koltai János és Oroszlány László).
Dicséret: Balogh András (Koltai János és Kukucska Gergő)
Különdíj: Öcsi Rebeka (Morgan Stanley)
Zsűri III: Kvantumfizika és Gravitációelmélet
1. hely: Németh Róbert (Cserti József),
2. hely: Pesznyák Dávid (Pásztor Attila) és Portik Attila (Kiss Tamás és Kálmán Orsolya),
3. hely: Oberfrank Robin (Bajnok Zoltán).
Dicséret: Pszota Máté (Ván Péter)
Különdíj: Portik Attila (Morgan Stanley)
Zsűri IV: Kísérleti Plazmafizika és Nukleáris Detektorfejlesztések
1. hely: Albert Andrea (Donkó Zoltán) és Szűcs Máté (Szepesi Tamás),
2. hely: Gerlei Martin (Hamar Gergő),
3. hely: Édes Lili (Dunai Dániel), Hajnal Dániel Konrád (Hamar Gergő) és Takács Roxána (Dunai Dániel).
Különdíj: Szűcs Máté (Legjobb Előadó), Édes Lili (Morgan Stanley)
Zsűri V: Statisztikus és Biofizika
1. hely: Asztalos Bogdán (Palla Gergely és Czégel Dániel),
2. hely: Hummel Dávid (Jedlovszky-Hajdu Angéla és Juhász Ákos György) és Fischer Ádám (Pásztor Attila),
3. hely: Haffner Domonkos (Izsák Ferenc), Lugosi Lilla (Kovács Tamás) és Szmatona Viktória (Major Tibor és Stelczer Gábor).
Különdíj: Hummel Dávid (Legjobb Előadás), Haffner Domonkos (Morgan Stanley)
Zsűri VI: Nagyenergiás Kísérleti Fizika
1. hely: Komjáti Csenge (Pásztor Gabriella),
2. hely: Facskó Benedek (Barna Dániel), Rab Nóra (Pásztor Gabriella és Koushik Mandal) és Sándor Szende (Vértesi Róbert),
3. hely: Kórodi Balázs (Csanád Máté).
Dicséret: Fehérkuti Anna (Veres Gábor) és Pórfy Barnabás (Csanád Máté és László András).
Különdíj: Fehérkuti Anna (Morgan Stanley)
Gratulálunk minden TDK Hallgatónak és a Témavezetőknek. Jó eredményeket kívánunk Nekik a jövő évi (2021-es) OTDK Konferencián, az ELTE képviseletében.
Ezúton is megköszönjük a szakértő bírálóknak, a zsűritagoknak a munkáját, valamint sok intézeti kollégának a segítségét az online konferencia szervezésében és megtartásában.
A Fizikai Intézeti TDK-szervezők nevében:
Nguyen Quang Chinh