Az Intézet története 2010-ig

375 éves egyetemünk fizika tanszékeinek vázlatos története

Az egyes fejezetek a lenti tartalomjegyzékben a fejezet címére kattintva jelennek meg.

Egy kis etimológia

Változó világunkban a szavak jelentése se maradhat állandó. A magyar nyelv ugyanúgy változik, mint bármely élő nyelv a világon. Vegyük csak e tanulmány címében szereplő legfontosabb szavakat: egyetem, fizika, tanszék. Hányféle jelentés-módosuláson mentek már át ezek a szavak?

Egyetem: az ,,egyetemesség" lerövidült alakja, az universitas magyar fordítása. A középkorban a diákok összességét, majd a diákok és a tanárok összességét jelentette, később pedig azt az oktatási intézményt, ahol a tudományok és művészetek összességét tanították. Az újkorban főleg filozófiát, teológiát, jogi- és orvostudományokat tanítottak az egyetemeken. Ez volt a legrangosabb oktatási intézmény, elvégzése doktorátust adott. Napjainkban a szó átértékelődésének vagyunk tanúi: nemcsak a nagy hallgatólétszámú, leginkább egy-egy városhoz kötődő komplex felsőoktatási intézményt nevezik egyetemnek, hanem olyan furcsa szóösszetételekben is előfordul, mint esti egyetem, szabadegyetem, testnevelési egyetem, zeneművészeti egyetem, kertészeti egyetem stb. Nem csoda, hogy a szó régi értelmében vett egyetemi rangot később már a ,,tudományegyetem" kifejezéssel kellett hangsúlyozni. Ma már sokszor ez is kevés.

Fizika: görög eredetű szó, minden bizonnyal Arisztotelész (Kr. e. 384-322) honosította meg a tudományban. Ránk maradt művei közül az, amely Arisztotelésznek az anyagról szóló ,,természetfilozófiai" gondolatait tartalmazza, latin betűs átírásban a Physica címet viseli. A XIX. században a németes-latinos Physika átírás is szokásos volt. A magyar nyelvújítás korában a ,,természettan" szót vezették be helyette, a XX. században újra visszatértek a ,,fizikához". Arisztotelész művei búvópatakként bukkantak fel a kora középkor kolostori iskoláiban és skolasztikus (iskolai) filozófiájában. Igazi diadalra a jezsuiták akadémiáin jutottak, akik a három filozófiai osztályt (melyek a kollégiumi-gimnáziumi osztályokat követték) Arisztotelész művei után logica-i, physica-i és metaphysica-i osztályoknak nevezték el. Az egyetemeken ezt a filozófiai-bölcsészeti ( a bölcsészet akkor még nemcsak a humán tudományokat jelentette) hároméves (olykor csak kétéves) tanfolyamot követte a teológus, jurátus és medikus hallgatók képzése. A másodéves bölcsészhallgatókat hívták a katolikus egyetemeken fizikusoknak. Az első évesek voltak a logikusok, a harmadévesek a metafizikusok. Metafizika: Arisztotelésznek a fizika ,,után" (gör: ,,meta") következő könyve, melyben az anyag és a szellem dualizmusáról szóló gondolatait fejtette ki.

Tanszék: a görög katedra szó magyar megfelelője, valószínűleg a német Lehrstuhl fordítása. Ez a szavunk ment át a XX. század közepén az egyik legnagyobb jelentésváltozáson. Hol van már a katedra szónak évszázadokon keresztül tartó, s még a XX. század első felében is használt jelentése, mely éppen annyira jelentett szószéket, mint tanszéket? Vagyis azt a széket, amelyben a püspök, vagy a tanár ült, amikor hallgatóihoz szólt. Ebből származott ,,katedrális" szavunk, amit magyarra (püspöki) székesegyháznak fordítottak, s ma mindkét kifejezés benne él nyelvünkben. Századokon át az egyetemi tanszék azt a státuszt, állást jelentette, amit egy professzorral lehetett ,,betölteni" az egyetemen, s a több személyből (professzorból, docensből, adjunktusból, segéderőből) álló szervezeti egységet intézetnek hívták. Az 1972-ben kiadott 'Magyar értelmező kéziszótár' viszont a tanszéket már így határozza meg: ,,Valamely tudományág tanítására és művelésére hivatott, egyetemi ill. főiskolai tanár v. docens által vezetett szervezeti egység a hozzá tartozó tanszemélyzettel és segéderőkkel" - de még hozzáteszi: ,,és ennek helyisége(i)". A tanszék kifejezést ma mindenki ebben az értelemben használja. Ehhez az értelmezéshez kapcsolódik ,,tanszékvezető" szavunk is, amely az értelmező szótár megállapítása szerint ,,a tanszék vezetésével megbízott személyt" jelenti.

Miután áttekintettük e szavak legfontosabb jelentéseit, kezdjünk bele egyetemünk fizika tanszékeinek történetébe!


Az 1635-ben alapított jezsuita egyetem fizikusai

,,Ősi tanszéke a bölcsészeti karnak a természettan (fizika) tanszéke is, mely kezdettől (illetőleg a második évfolyam megnyíltától 1636/37-től) fogva mindmáig fennáll" - írja Szentpétery Imre (1878-1950) 'A Bölcsészettudományi Kar története 1635-1935' c. könyvében, mely az egyetem fennállásának 300. évfordulójára jelent meg.

Büszkék is lehetnénk, ha nem tudnánk, hogy a fizika - ahogy Szentpétery is megjegyzi - ekkor még a filozófia része volt a jezsuita tudományfelfogásban, amely Arisztotelész rendszerére épült.

1635-ben, amikor Pázmány Péter (1570-1637) Nagyszombatban - latinosan Tyrnavia-ban (ma: Trnava, Szlovákia) - megalapította az egyetemet,  az ottani jezsuita kollégium keretében, még csak a filozófiai (bölcsészeti) és teológiai kar kezdte meg működését, mégpedig felmenő rendszerben. A hároméves filozófiai (bölcseleti) tanfolyamot végig ugyanaz a jezsuita szerzetes vezette, akit a legjobb indulattal se lehetne a mai értelemben vett fizikusnak nevezni. Személyét a jezsuita tartományfőnök, a provinciális nevezte ki, mindig újabbakat és újabbakat, akik három év tanítás után általában máshol, más feladatokkal lettek megbízva.

Az egyetem alapításakor az a grazi jezsuita egyetem volt Pázmány számára a példa, ahol az 1600-as évek elején maga is tanított. Ugyanarra az 1599-ben kiadott jezsuita tanulmányi szabályzatra (Ratio Studiorum) alapozott rendszer honosodott meg Nagyszombatban, mint ami Grazban működött. Eszerint a másodév végén lehetett megszerezni a legalsó tudományos fokozatot, a baccalaureatust, s a harmadik év végén lehetett elérni a magisteri fokozatot (a ,,legény" és a ,,mester" megjelölést, minősítést Magyarországon még a XIX. században is rendszeresen használták a szakmunkás-képzésben). Mára ezek a fogalmak az angol-amerikai oktatási rendszerből kerültek be újra a hazai egyetemi képzésbe. Talán érdemes megjegyezni, hogy a baccalaureat szó franciául és általában a latin nyelvű országokban az érettségit jelöli, míg az angol-amerikai bachelor szó ennél többet fejez ki, jelentése közelebb áll a Nagyszombatban is alkalmazott, alacsonyabb szintű egyetemi minősítéshez. Ennek a vizsgának a letételére tehát a jezsuita egyetemeken a fizikus évfolyamot elvégzett hallgatók voltak jogosultak. A vizsga kezdetben egy filozófiai és egy matematikai probléma szóbeli diszkussziójából állt, csak később vált szokássá a kötelező írásbeli dolgozat. Fontos tudni, hogy a fokozat megszerzése nem volt kötelező, de a jezsuita egyetemeken is volt kötelező számonkérés a teljes tananyagból.


Jezsuita tankönyvek fizikából

A jezsuita tanárok nemigen írtak fizikából tankönyveket, viszont létrehozták, ápolták és fejlesztették a tanszermúzeumot. (Különösen azután, hogy 1722-ben emeletet - új tractust - húztak a nagyszombati földszintes épületre, s így a földszinten jutott egy felszabadult terem a múzeumnak.)

A tankönyvírás szempontjából példamutató kivétel volt Szentiványi Márton (1633-1705) az egyetemi nyomda igazgatója, aki maga is az egyetem első hallgatói közül került ki, majd, mint a repetenciát (tanárképző tanfolyamot) elvégzett jezsuita, az egyetem oktatója lett. 1667-től 1670-ig ő vezetett végig egy filozófiai évfolyamot, 1690-től 1693-ig pedig a kollégium és az egyetem rektora volt. 1689-től 1702-ig folyamatosan jelent meg Nagyszombatban 'Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea' (Válogatott érdekességek különböző tudományos művekből) c. háromkötetes tankönyve, melyben kora tudományos ismereteit igyekezett összefoglalni.

Az első száz évben az egyetemi tanítást többször is meg kellett szakítani az országban dúló háborúk és járványok miatt. Hol a török, hol Thököly csapatai, hol a pestisjárvány miatt szünetelt az oktatás.

Döntő változás csak Mária Terézia (1717-1780) uralkodása idején történt, aki 1753-ban bevezette első egyetemi reformját. Ennek során udvari csillagásza, Hell Miksa (1720-1792) tanácsára Nagyszombatban megkezdődött egy csillagászati obszervatórium építése. Az épület alsó traktusain külön helyiséget terveztek a „fizikai-matematikai múzeumnak”. A terveket Hell Miksa készítette, a felépült obszervatórium igazgatói állását Hell barátja, Weiss Ferenc (1717-1785) nyerte el, aki egyben a matematika repetenciát (tanárképzőt) is vezette Nagyszombatban.

Mária Terézia első egyetemi reformja megkívánta, hogy az egyetemi oktatók saját tankönyveket írjanak. Így születtek Nagyszombatban például fizikából az alábbiak:

  • Jaszlinszky András (1715–1783): Institutionis physicae.
  • Ádány András (1716–1795): Philosophiae naturalis pars prima seu physica generalis.
  • Reviczky Antal (1723–1781): Elementa philosophiae naturalis.

Egyik sem aratott átütő sikert, sem a hallgatók, sem a kortárs tudósok között, és az utókor se talál bennük semmi különlegeset. Valamennyi mű latin nyelven íródott, ez volt akkor a tudomány és az egyetemeken a tanítás nyelve.

A fenti könyvek az 1750-es években jelentek meg, s még vagy húsz évet váratott magára az első magyar nyelvű, igaz nem egyetemi szintű, csupán középfokú fizika tankönyv kiadása. Szerzője Molnár Ker. János (1728–1804) (Ker. János = Keresztelő (szent) János, a többi János keresztnévtől való megkülönböztetésül) jezsuita tanár, a budai akadémia igazgatója, s a könyv címe: ’A természetiekről, Newton tanítványainak nyomdoka szerint’.

A kétkötetes mű 1777-ben jelent meg Pozsonyban. Addigra már meg is szűnt a jezsuita rend.


Mária Terézia reformjai nyomán kísérleti fizika tanszék születik Nagyszombatban

Az 1769 és 1777 közötti nyolc évben több változás történt a nagyszombati egyetemen, mint az alapítás óta eltelt több mint 130 évben.

1769-ben Mária Terézia az egyetemet „oltalma alá helyezte” és orvosi karral bővítette ki. 1770-től bevezette második egyetemi reformját, amivel a nagyszombati egyetemet is a korszerű nyugat-európai egyetemek rangjára kívánta felemelni. Modernizálta az egyetem szervezeti felépítését: létrehozta az egyetemi tanácsot (consistorium), melynek tagjai közül kerülnek majd ki a választott dékánok és a választott rektor is. Szabályozta az egyetemi előadások rendjét (kimondta, hogy az előírt tananyagot el kell végezni, s még olyan részletekre is kiterjedt a figyelme, mint hogy az előadó professzor maradjon ott előadása után legalább 15 percig, s konzultáljon a hallgatókkal…)

1773-ban XIV. Kelemen pápa „a keresztény világ békéjének s nyugalmának megszerzése, táplálása s megerősítése végett” feloszlatta a jezsuita rendet. Mária Terézia ekkor a nagyszombati jezsuita kollégium ingatlanait és tőkéit az egyetemnek adományozta, majd 1777-ben a bölcsész és a jogi kart átköltöztette Budára, az akkor felújított magyar királyi palotába.

Honnan tudta Mária Terézia, hogy milyen egy korszerű egyetem? Valószínűnek látszik, hogy a királynő egyetemi reformjainak szellemi irányítója Gerard van Swieten (1700–1772) holland orvos volt, aki 1745-től élt Bécsben, mint a királynő háziorvosa. Van Swieten a leydeni egyetemen Hermann Boerhaave (1668–1738) híres orvostanár tanítványa volt, majd ő maga is a leydeni egyetem tanára lett. Mindketten a korszerű, kísérleti természettudomány elkötelezett hívei voltak. Boerhaave kedvenc szaktárgya a kémia volt, de a gyakorlati orvostant is ő oktatta Leydenben. Van Swieten Bécsben az ottani egyetem orvosi fakultásának elnöke, az osztrák gyógyászati ügyek igazgatója, azon kívül a bécsi cs. kir. Könyvtárnak is igazgatója lett. Kiváló szervező, természettudományos elkötelezettséggel. Ez pedig nagyon is jól jött Nagyszombatban az egyetemi kísérleti fizikának: Mária Terézia 1770-ben megalapította a nagyszombati egyetem első „kísérleti fizika” tanszékét. A filozófiai (bölcsészeti) karon összesen nyolc tanszéket alapított, közöttük egyetlen egy matematika, valamint egy kísérleti fizika tanszéket. S hogy félreértés ne essék, a mellékelt tanulmányi szabályzatban lerögzítette:

„Kísérleti fizikában a matematikai viták kerülését kívánja, az előadás súlyát a demonstrációkra helyezi, megköveteli, hogy a tanár végezzen a tanulók előtt kísérleteket… Ha az egyetem netalán nem lenne kellően ellátva kísérleti eszközökkel, ezek beszerzendők és a tanárok rendelkezésére bocsátandók” – emeli ki a Ratio Studiorumból az ide vonatkozó utasítást Szentpétery is, már idézett könyvében.

A kísérleti fizika tanszék első kinevezett tanára Horváth Ker. János (1732–1799) lett. Ő jezsuita tanárként addig is itt tanított, sőt eredetileg az egyetemet is itt végezte el. Idősebb társaihoz hasonlóan ő is írt a jezsuita tanrendnek megfelelő tankönyveket, közte 1767-ben ’Physica generalis’-t. Ilyen címmel adott elő a fizikus évfolyamnak az első félévben. 1770-től kezdve erre építette fel „Institutiones physicae particularis” c. előadását. Az ő fizikakönyveinek azonban sokkal nagyobb sikere lett, mint társaiénak. Nemcsak Nagyszombatban, hanem másutt is olvasták és tanítottak belőle, általános fizikája még a természettudományok iránt érdeklődő német költő, Goethe könyvtárába is bekerült. A szilárd testek statikáját és mechanikáját tárgyaló könyvet Horváth akkori adjunktusa, Pasquich János (1753–1829) németre is lefordította. A többi természetesen latinul jelent meg.

1773-ban, a jezsuita rend feloszlatása után leltár készült Nagyszombatban a fizikai kísérleti eszközökről. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy inkább szegényesen, mint gazdagon felszerelt szertárral rendelkezett ekkor az egyetem.


Sikertelen próbálkozás elméleti fizikai tanszék létrehozására 1777-ben

1777-ben az egyetem Nagyszombatról Budára történő átköltöztetését Kempelen Farkas (1734–1804) szervezte meg. A bútorok, eszközök legnagyobb részét olyan hajókon úsztatták le a Vágon, majd a Dunán, amik felfelé sót szállítottak és üresen mentek volna vissza. (Kempelen Farkas már huszonöt éves korában a magyarországi sóbányák igazgatója volt.) 1777. november 3-án nyitották meg Budán az egyetemet, a teljes átköltözés azonban csak 1780-ra fejeződött be. A csillagászati intézet műszereit például először csak megosztották Buda és Nagyszombat között, hogy a nagyszombati obszervatóriumban is lehessen folytatni az észleléseket. A budai bölcsészeti kar első igazgatója Makó Pál (1723–1793) matematikus lett.

A Budára való átköltözés idején már felmerült egy elméleti fizikai tanszék létesítésének gondolata. Matematikából még Nagyszombatban, a rend feloszlatása után létesült egy második tanszék. A régebbi tanszék neve „Elemi, tiszta és alkalmazott matematika” volt, az újé pedig „Felsőbb matematika” lett. Ennek példájára 1777-ben két fizika tanszéket akartak létrehozni. Az egyik neve továbbra is „Kísérleti természet- és erőműtan” (ezt neveztük röviden kísérleti fizikának), a másiké „A felsőbb természettan elmélete” lett volna. Matematikából létrehoztak egy harmadik tanszéket is az „alkalmazott mennyiségtan”-nak (gyakorlati mértan, építészet, vízmértan), valamint egy külön tanszéket a „mezei gazdaságtan”-nak (ami talán korai előképe a mai agrárökonómiának).

Pauler Tivadar (1816-1886), aki 1880-ban adta ki könyvét az egyetem történetéről, idézte is azt az 1777. augusztus 22-i királyi leiratot, amely az új tanszékek „rendszeresítéséről” rendelkezett. Egy új tanszéket azonban nem elég csak kitalálni, megfelelő személyt is kell találni annak betöltésére. Ilyet pedig felsőbb természettanra úgy tűnik, nem találtak. Horváth Ker. János mellett bizonyos Püspöky Ferenc kapott 1777-ben egy másik fizika tanszéket, de ennek neve „Elemi természettan és mezőgazdaságtan” lett, s mindössze hét évig állott fenn, azután Püspöky nyugdíjazásával csendben kimúlt, éppen abban az évben, amikor Horváth Ker. János lett az egyetem rektora, s az egyetem Budáról Pestre költözött.


Kis pénz, kis fizika a pesti egyetemen

1780: a királynő halálának éve. Utolsó jótetteként Mária Terézia megteremtette az egyetem további működésének szilárd anyagi bázisát: létrehozta a Tanulmányi Alapot a megszüntetett jezsuita rend földbirtokaiból és vagyonából, s ebben külön helyet biztosított az Egyetemi Alapnak, kibővítve Pázmány Péter egykori 100 ezer forintos alapítványát. Sajnos a pesti fizikára ebből később alig jutott.

1782: az egyetem mérnökképző intézetének, az Institutum Geometricum et Hydromechanicumnak a létesítése már II. József (1741–1790) nevéhez fűződik. Nem hoztak létre új fizika tanszéket; úgy döntöttek, hogy Horváth Ker. János el tudja látni az itteni előadásokat is. Ő azonban 1791-ben nyugdíjba ment, s a megreformált egyetem tanulmányi szabályzata szerint most már pályázni kellett a tanszékre. A pályázók között volt még Martinovics Ignác (1755–1795) is, az egykori ferences szerzetes, majd katonapap, akkor éppen a lembergi egyetem természettan tanára. Pályázatát azonban szakmailag nem találták megfelelőnek, elutasították. A tanszéket Domin József (1754–1819) volt jezsuita nyerte el, aki előtte a győri, zágrábi, majd a pécsi akadémián volt fizikatanár. Az elektromosság orvosi alkalmazásait kutatta; ebben a témában jelentek meg publikációi a XVIII. század 90-es éveiben. Akkor már az egyetem Pesten működött, mivel 1784-ben II. József átköltöztette a várból a Ferenciek terére, a királyi kúria azóta lebontott épületébe. (Ennek emlékét őrzi a mai Kúria utca Budapesten.)

A fizika tanszékhez tartozó „természet- és erőműtani gyűjtemény” gyarapítására 1796-ban Domin József 648 forintot kapott, ami bizony nem sok, ha azt vesszük, hogy 1778-ban a királynő 4000 forintot utalt ki ugyanilyen célból Horváth Ker. Jánosnak. Tízévi működés után Domin József ott is hagyta az egyetemet, elment szülővárosába, Zágrábba kanonoknak.

Domin József után került a tanszékre 1801-ben Tomcsányi Ádám (1755–1831), aki már tíz évvel előtte is pályázott, csak akkor Domint választották. Tomcsányi is foglalkozott az elektromosság orvosi alkalmazásaival, amire Volta felfedezése után sokkal több lehetősége adódott, mint a csak sztatikus elektromossággal kísérletező Dominnak. Tomcsányira is várt azonban egy költözködés, nem sokkal az után, hogy elfoglalta a tanszéket: 1805-ben I. Ferenc császár (1768–1835) újra átköltöztette az egyetemet, a Ferenciek teréről a Szerb utcába, a Központi Szeminárium épületébe. A bölcsészkar itt a III. emeletet kapta meg, ezen alakítottak ki egy tanterem melletti helyiséget a „Természet- és erőműtani gyűjteménytár” számára.

Tomcsányi Ádám élete végéig - mintegy 30 éven át – töltötte be az egyetem fizika tanszékét. Ő volt az első, de nem az utolsó olyan fizikaprofesszor az egyetemen, aki még 75 éves korában is tartott előadásokat – nemcsak a bölcsészkaron, de még a mérnöki intézetben is. Munkássága egyik helyen se hagyott mély nyomokat. Igaz, Ferenc császár sem a természettudományokat erősítette a pesti egyetemen, hanem például a modern nyelvek (francia, olasz) tanítását. Ez az időszak, de még a Tomcsányi utáni évtized is a fizika szempontjából észrevétlenül telt el a pesti egyetemen. Igaz, olyan volt a légkör, hogy sokkal inkább kedvezett a politikai reformmozgalmaknak a falakon kívül, mint a természettudomány fejlődésének a pesti egyetem falain belül.


Jedlik Ányos, a bencés kísérleti fizikus

Jedlik Ányos (1800-1895)Jedlik Ányost (1800–1895) 1839-ben nevezték ki a pesti egyetem fizika tanszékére. A tanszék latin neve „Physica et mechanika”, amit magyarra „Természet- és erőműtan”-nak fordítottak. A kísérleti jelzőt hol használták, hol nem, mindenesetre Jedlik Ányosban igazi kísérleti fizikust nyert az egyetem. A kinevezést megelőző, évekre elhúzódó pályázati procedúrát már Pauler Tivadar is részletesen leírta 1880-ban (még Jedlik életében) megjelent könyvében, de 1935-ben Szentpétery Imre, majd egy év múlva Ferenczy Viktor (1894-1943) is alaposan tárgyalták a bölcsészkar történetét ill. Jedlik életét és munkásságát feldolgozó könyveikben. Itt most nem térünk ki rá.

Horváth Ker. Jánossal bezárólag az egyetem fizika tanszékét mindig jezsuitákkal töltötték be, s láttuk, Horváth Ker. János maradt a helyén az után is, hogy a jezsuita rendet 1773-ban feloszlatták. Utóda, Domin József is jezsuita volt eredetileg, az őt követő Tomcsányi Ádám azonban már világi professzor volt, aki a jezsuita rend visszaállítása (1814) után is betöltötte a fizika tanszéket. Sőt, Tomcsányi 1816-ig a természetrajz és a mezőgazdaságtan tanára is volt. (Ezzel függ össze Kitaibel Pállal (1757-1817) együtt írt tanulmánya az 1814. évi móri földrengésről.)

Jedlik Ányos bencés volt. A bencés a legrégibb katolikus szerzetesrend Magyarországon, alapítója Szent Benedek (484–543) ezer évvel régebben élt, mint a jezsuita rendet alapító Loyolai Szent Ignác (1491–1556). Magyarországra a bencéseket még Géza fejedelem (940–997) hívta be 996-ban, a jezsuitákat pedig Oláh Miklós (1493–1568) telepítette be 1561-ben. Az első bencés kolostor a pannonhalmi, az első jezsuita kollégium a nagyszombati volt. A bencések imádkozni és dolgozni (ora et labora) tanították az embereket, a jezsuiták felfogása szerint az imádkozás mellett a tanulás az egyik legfontosabb tevékenység az ember földi életében. Magyarország történelmének kezdetétől fogva a bencés rend volt nálunk a művelődés letéteményese annak ellenére, hogy iskolák alapítását nem tartalmazta a bencés ’Regula’. A jezsuita rendet egy pápa oszlatta fel 1773-ban, a bencés rendet több más katolikus szerzetesrenddel együtt, saját birodalma területén II. József, a „kalapos király” 1782-ben. 1802-ben I. Ferenc visszaállította a bencés rendet, de most már feladatául tűzte ki, hogy iskolák alapításával, bencés tanárok kinevelésével tevékenyen vegyen részt a hazai iskolaügyben. Jedlik Ányos mint bencés tanár 1830-tól 1839-ig tanított a pozsonyi akadémián fizikát, innen pályázott – éveken át – a pesti egyetemre.

Amikor 1840-ben megkezdte rendszeres egyetemi működését, már ott állt Jedlik mögött a hazai bencés tudós-tanárok jó híre sok más tudományágban s az ő személyes, szakmai tekintélye a kísérleti természettudományokban. Személyes kapcsolatban állt a bécsi egyetem fizikusaival: annak idején az ő folyóiratukban publikálta első tudományos találmányát, szódavíz gyártó gépét, s pozsonyi működése során tőlük rendelt elektromágneses gépet nemcsak a pozsonyi, de a győri, kassai és nagyváradi akadémia számára, sőt még a pesti egyetem számára is! (Az akadémiák felsőoktatási, de az egyetemeknél kisebb rangú intézmények voltak. Talán a mai főiskoláknak lehetne megfeleltetni őket. Mária Terézia annak idején nyolc tankerületet jelölt ki Magyarország területén és egyet Horvátországban. E tankerületek központjai a következő városokban voltak: Besztercebánya, Buda, Győr, Kassa, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Ungvár és Zágráb. Minden tankerületben kellett akadémiának is lennie, ahol az első tanévben tanítottak fizikát.)

Egyetemi tanszékét elfoglalva Jedlik Ányos lett a „Természet- és erőműtani gyűjteménytár” őre. Szomorúan látta, milyen szegényes ez a gyűjteménytár, s milyen kevés pénz jut műszerek vásárlására a pesti egyetemen – a bécsihez képest. Lelkes eszközfejlesztő munkába kezdett, új eszközöket tervezett, készíttetett és készített maga is. Ha nem kapott rá pénzt az egyetemi ellátmányból, hitelezett a sajátjából. Magával hozta Pestre szódavíz gyártó gépét, felfogadott néhány embert a működtetésére, nagy tételben vett a gyártáshoz nyersanyagot.

Egyetemi előadásaihoz saját jegyzetet kezdett írni, egyelőre latinul, ahogyan tartotta is az előadásokat, a tudomány nyelvén. 1844-től kezdve azonban, ahogy megszületett a törvény a magyar nyelv hivatalossá válásáról a hazai közhivatalokban és közoktatásban, Jedlik magyarul tartotta előadásait – egészen 1848/49-ig. Tankönyvének addig megírt fejezeteit magyarra fordította, majd magyarul fejezte be az első nagyobb részt, ’a ponderábiliák fizikáját’, melyet a szabadságharc bukása után saját pénzén adott ki ’Súlyos testek természettana’ címen. Igazi hazafias tett volt ez akkor, amikor az egyetemen már németül kellett tartania az előadásokat. Az 1849/50-es tanévben – Mayer Farkas (1929-2010) kutatásai szerint – 81 mérnökhallgatót mégis magyarul tanított Jedlik, németül csak 9-et.

Jedlik Ányos könyve az első magyar nyelvű egyetemi tankönyv fizikából. Kísérleti vagy elméleti fizikakönyv ez? Mind a kettő. Jedlik az 1850-es években kísérleti és elméleti fizikai előadást is tartott. Szentpétery írja, hogy az 1856/57-es tanévben Jedlik a kísérleti fizikát „csak részben németül” tartotta, míg elméleti fizikából magyarul tartott a némettel párhuzamos előadásokat. Magyarul megírta az imponderábiliák fizikájának több nagy fejezetét (hőtan, fénytan), de ezek kiadására akkor nem került sor. A szabadságharc leverése után ugyanis az ország újra osztrák tartománnyá vált, és rá is vonatkoztak Leo Thun (1811–1888) osztrák kultuszminiszter reformintézkedései. Ennek során az egyetemi professzorok számára előírták, hogy ne tárgyuk egészéből tartsanak áttekintő jellegű előadásokat, hanem egy-egy speciális területen mélyedjenek el, azt dolgozzák fel tudományos alapossággal a hallgatóknak szóló előadásokon. Az összefoglaló, „kompendium szerű” tankönyveket, amilyet Jedlik is írt, a Thun-reform nem támogatta. Pozitív hatása volt viszont a Thun-reformnak, hogy elrendelte a tanárképzés céljából tartandó gyakorlati tanfolyamok szervezését a pesti egyetemen. Tette ezt annak ellenére, hogy Pesten nem volt tanárvizsgáló bizottság, és azoknak a hallgatóknak, akik középiskolai tanárok kívántak lenni, a bécsi egyetemen működő tanárvizsgáló bizottság előtt kellett letenniük a tanári vizsgát. A gyakorlati tanfolyamok elrendelésével a Thun-reform éppen a pesti egyetemi tanárvizsgálati bizottság felállításához vezető utat nyitotta meg. Jedlik már az 1851/52-es tanévtől kezdve tartott fizikából ilyen gyakorlatokat.

1852-ben megszüntették a pesti egyetemen folyó mérnökképzést, megszűnt az Institutum Geometricum. Jedlik előadásain alig maradt volna hallgató, ha egy másik intézkedéssel nem csatolják a bölcsészkarhoz az egyetemi gyógyszerészképzés első évfolyamát. Ettől kezdve egészen nyugdíjba vonulásáig a gyógyszerészhallgatók voltak Jedlik kísérleti fizika előadásainak leghűségesebb hallgatói.

Az 1850-es években Jedlik tartózkodott a társadalmi-közéleti szerepvállalástól és még inkább a fizikai és kémiai kutatások felé fordult. Akkoriban Európában a tudományos érdeklődés középpontjában álltak a galvánelemek. Robert Bunsen (1811-1899) a Grove elemeket egyszerűsítette és tette olcsóbbá, Jedlik ezeknek a Bunsen elemeknek az elektromos paramétereit akarta tovább javítani. Ez sikerült is neki, a kifejlesztett Jedlik elemek mechanikai tulajdonságai azonban sajnos kedvezőtlenebbek lettek. A párizsi kiállításra kiküldött 30 illetve 100 cellás Jedlik telepek a gondatlan szállítás közben megrongálódtak, részben összetörtek, így a Párizsban kapott dicséret csupán erkölcsi elismerést jelentett, gazdasági sikert, megrendeléseket nem hozott Jedlik és társai számára.

A dinamó elv felfedezéséhez is ezekben az években jutott el Jedlik, de már nem is gondolt a publikálásra. Megtervezett és megépíttetett dinamóját motorként működtette, ezzel hajtotta meg optikai rácsokat vonalazó gépét. Az „egysarkú villamindítóhoz” mellékelt használati utasításban olvashatjuk az öngerjesztés elvét Jedlik megfogalmazásában: „Mi történnék, ha netalán jelentékeny villanyfolyam, mielőtt más czélra használtatnék, a delejek körül helyezett tekercseken végig vezettetnék? Ha ez a delejek erejét öregbítené, akkor a villanyfolyam is erősíttetnék, mi által a delejek ismét erősebbekké tétetnének, ezek pedig ismét erősebb villanyfolyamot adandnának, és így tovább, bizonyos határig.” Az elvet Werner von Siemens (1816-1892) is felismerte, de sokkal később, 1867-ben. Véletlenül éppen abban az évben, amikor a pesti egyetem bölcsészkarának javaslatára – Jedlik beleegyezésével és támogatásával – már egy elméleti fizikai tanszék felállításának kérdését tárgyalta az egyetemi tanács.


Az elméleti fizikai tanszék megszületése

1867 az osztrák-magyar kiegyezés éve.

Az újjáalakult kormányban báró Eötvös József (1813-1871) lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1867. november 5-én a bölcsészkar nevében Szabó József (1822–1894) dékán benyújtotta reformjavaslatait az egyetemi tanácshoz, amely ezeket a maga összesített javaslatával együtt 1868. július 21-én felterjesztette Eötvös József miniszterhez. Nyolc új tanszék felállítását kérték, közülük kettő volt természettudományos jellegű. Az egyik a „földtani és paleontológiai tanszék”, a másik a „matematikai fizikai tanszék” lett volna. Az elsőben nem nehéz felismerni a dékán „keze hajlását”: Szabó József geológus, mineralógus, 1867-ben lett az MTA rendes tagja, 1862-től volt az egyetem ásvány-földtan tanszékének tanára. Jedlik Ányossal jól ismerték egymást; Jedlik 1858 óta volt az MTA tagja, közös kutatást folytattak a kőbányai pincerendszerben bekövetkezett robbanás okának és hatásának megmagyarázására. Jedlik Ányos, aki 67 éves volt a kiegyezés idején, bizonyára örömmel látott volna maga mellett egy nemzetközileg is jegyzett, elismert elméleti fizikust, aki leveszi róla az elméleti előadások terhét. De vajon kire gondolhattak?

Than Károly (1834-1908)A bölcsészkari reformjavaslatok természettudományos részének szellemi atyja, fő mozgatója a külföldön is elismert kémiaprofesszor, Than Károly (1834–1908) volt, aki hálás és méltó Bunsen-tanítványként Robert Bunsen heidelbergi kémiai intézetének mintájára tervezte meg saját intézetét a pesti egyetemen. Ez az intézet készült el elsőnek a természettudományi épületek közül – 1871-ben.
Az előzmény: Eötvös József 1869. február 22-én az egyetem orvosi karához valamint a bölcsészkar természettudományi tanszékeihez felhívást intézett, hogy készítsenek érvekkel alátámasztott javaslatot tanszékeik és intézeteik fejlesztésére, új helyiségek, épületek kialakítására. Megjegyezte, hogy a természettudományi intézetek új helyéül a régi füvészkert (a mai Trefort kert) van kiszemelve. És két év múlva, 1871-ben már megnyitotta kapuit Than új intézete a füvészkertben. (A legutóbbi időkig használatos elnevezés szerint ez volt a „C” épület a Trefort kerti egyetemi épületegyüttesben.)

1870. március 8-án a bölcsészkar nevében Nékám Sándor (1827–1885) matematikus dékán kérte a minisztertől három új tanszék felállítását, ezek egyike lett volna a „felsőbb (elméleti) természettan” tanszék. A fő érv az új tanszékek felállítása mellett az a megnövekedett oktatási munka volt, melyet az Eötvös József által nemrég létrehozott új tanárképző intézet feladatainak ellátása igényelt.

Szily Kálmán  (1838-1924)A bölcsészeti kar 1870. június 24-ei ülésén Jedlik Ányos és Than Károly elő is terjesztettek egy személyi javaslatot a létesítendő „felsőbb mennyiségtani természettan” tanszék betöltésére. A javasolt személy Szily Kálmán (1838–1924), akkor a Királyi Magyar Természettudományi Társulat főtitkára, a politechnikumon a kísérleti természettan tanára, az 1867-ben alakult Magyar Mérnök- és Építész-Egylet első titkára volt. Szily Kálmán Rudolf Clausiusnál (1822–1888) tett korábbi tanulmányútja során kezdett elméleti termodinamikai kutatásokba, s 1867-ben, akadémiai levelező tagi székfoglalójában a termodinamika első és második főtételének matematikai megalapozására vállalkozott. Azzal foglalkozott, amivel később Ludwig Boltzmann (1844–1906), ő is mechanikai elvekből akarta levezetni a második főtételt. De amíg Boltzmann a XIX. század 70-es éveiben belátta, hogy az irreverzibilitás tárgyalásához a mechanikai elveket új – valószínűségi – elvekkel kell kiegészíteni, és meggyőződött róla, hogy csak a „statisztikus” mechanika tudja megalapozni a második főtételt, Szily Kálmán 1869-ben még úgy gondolta, hogy a második főtétel a reverzibilis mechanikai Hamilton elvből is levezethető. Akkoriban valószínűleg csak Clausius nem hitte ezt el neki, aki 1865-ben vezette be a második főtétel világos megfogalmazása érdekében az entrópia fogalmát. Ludwig Boltzmann 1869-ben lett a grazi egyetemen az elméleti fizika professzora, és egy évtizeddel Szily próbálkozása után, 1877-ben adta meg az entrópia statisztikus fizikai értelmezését.

Eötvös József miniszter nem fogadta el a bölcsészkari felterjesztést, hanem – és most idézzük pontosan Szentirmayt –: „…szeptember 7-i leiratával »a beállott új körülményeknél fogva« új pályázat hirdetését rendelte el”.

Mik voltak ezek az új körülmények? 1870. júliusban Eötvös József fia summa cum laude minősítésű fizikai doktorátussal tért haza Heidelbergből. Szily Kálmán azonnal bevette a miniszter fiát a Természettudományi Társulat választmányába, ő maga pedig a politechnikumon harcolt ki magának egy új, „matematikai fizika és analitikai mechanika” tanszéket.

A tudományegyetemre is beérkeztek az új pályázati kérvények (Szily már nem pályázott), amelynek minősítését, illetőleg a jelölést a bölcsészeti kar 1871. január 13-i ülésében a jövő ülésre halasztotta. A következő, február 14-i ülés azonban már ’bánatos szívvel’ vette tudomásul Eötvös József tizenkét nappal ez előtt történt elhunytát. A tudományegyetemi felsőbb természettan tanszék betöltése tehát Eötvös József utódjára, Pauler Tivadar (1826-1886) miniszterre maradt.

Színezi a képet, hogy 1869-ben a fizikai tudományos életben teljesen ismeretlen főgimnáziumi igazgató, Corzan Avendano Gábor (1827–1903) habilitált a pesti egyetemen fizikából, s ő lett a „felsőbb természettan” első magántanára… Valószínűleg ő is az új tanszékre pályázott.

Eötvös Loránd (1848-1919)Végül is csak az Eötvös József halálát követő évben lett betöltve az egyetem elméleti fizikai tanszéke. 1871-ben ketten habilitáltak fizikából a pesti egyetemen. Egyikük Abt Antal (1828–1902) bécsi végzettségű fizikatanár volt, aki akkor a budai főgimnáziumban tanított fizikát és akit a következő évben megnyíló kolozsvári tudományegyetem fizika tanszékére szemeltek ki. A másik Eötvös József miniszter fia, báró Eötvös Loránd (1848–1919), aki előző évben, 1870-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Heidelbergben, s aki Kirchhoffnál doktorált fizikából, mint főtárgyból, valamint Königsbergernél matematikából és Bunsennál kémiából mint melléktárgyakból, summa cum laude minősítéssel.

Eötvös Loránd 1871. március 5-én nyújtotta be kérvényét a bölcsészeti karhoz, a „matematikai természettan”-ból való magántanári cím elnyerésére. Than Károly, Jedlik Ányos és Petzval Ottó (1809–1883) matematikus támogató indítványára a bölcsészeti kar egyhangúlag hozzájárult Eötvös Loránd kéréséhez. Than javaslatára a kar Eötvös Lorándot ’helyettes tanári’ állásra terjesztette fel a minisztériumhoz addig is, amíg a mennyiségtani természettan tanszékének betöltése lehetővé válik, tekintettel arra, hogy „e szaknak rendszeres előadása az egyetemen már égető szükséggé vált” – ahogy azt Than Károly megfogalmazta. Egyben felajánlotta Eötvös Lorándnak az új kémiai intézet kistermét, előadásainak megtartására.

Első, bemutatkozó előadását 1871. április 17-én tartotta Eötvös Loránd – a fény elméletéről. Még ebben az u.n. nyári félévben – az 1870/71-es tanév második félévében – már tanrendbe iktatták Eötvös előadásait, melyeket hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön délután 5-től 6-ig tartott a fény elméletéről az új vegyészeti épület kistermében. Ugyanitt pénteken délután 4-től 6-ig tartott gyakorlatokat „az elméleti természettan köréből”. A következő tanév első, u.n. téli félévében, mely 1871. október 1-jén kezdődött, a tanrendben már ’Elméleti természettan I.’ címen hirdették meg ’Dr. b. Eötvös Loránd helyettes tanár’ előadását hétfőn, kedden, szerdán és pénteken délután 3-tól 4-ig ugyanabban a tanteremben. A gyakorlatokat csütörtök délután tartotta itt Eötvös a „gymnasiumi tanárjelöltek számára”. Alapvetően kísérleti fizikusi beállítottságát tükrözi, hogy hétfőn délután 2-től 3-ig ’A fényhajlítás (diffractio) jelenetei’ címmel tartott demonstrációval kísért előadást.

1872. május 10-én nevezték ki Eötvös Lorándot az elméleti természettan nyilvános rendes tanárának. A kinevezést még Pauler Tivadar kultuszminiszter írta alá, aki hamarosan, 1872. szeptemberében az igazságügyi tárca élére állt s átadta a vallás- és közoktatásügyi tárcát Eötvös József barátjának és sógorának, Trefort Ágostonnak (1817–1888).

A mai elméleti fizikai tanszék megalakulását tehát logikusan attól az időponttól lehet számítanunk, ami az elméleti természettan tanszék nyilvános rendes tanárral történő első betöltésének dátuma: 1872. május 10. Az igaz, hogy a tanszék felállítását már a kiegyezés óta kérte a kar, nevezetesen 1868-ban és 1870-ben is. Az is igaz, hogy Eötvös Loránd már 1871-től kezdve tarthatott elméleti fizika előadásokat, de nem professzori, csak helyettes tanári minőségben. Azt is mondhatjuk, hogy Eötvös József elvileg már 1870-ben megengedte a karnak elméleti fizikai tanszék felállítását, csakhogy akkor még nem nevezett ki az egyetemre olyan ’nyilvános rendes tanárt’, aki elfoglalhatta volna ezt a tanszéket.

Más kérdés, hogy kinevezése után Eötvös Loránd sem sokáig tartott csupán elméleti fizikai előadásokat; az 1874/75-ös tanévtől kezdve kísérleti fizikai előadások tartására is hivatalos engedélyt kapott, s a Szerb utcában, a régi központi épület földszintjén külön második fizikai intézetet rendezhetett be. Eötvös Lorándnak is az lett volna jó, ha sikerül egy fiatal, ’igazi’ elméleti fizikust találni az elméleti természettan tanszék betöltésére. Olyat, aki mint ő, valamelyik nívós egyetemen készül fel erre a hivatásra, de azután meg is marad mellette. Néhány év múlva teljesült a vágya.

1874-ben már a nála öt évvel fiatalabb Fröhlich Izidor (1853–1931) hallgatta Robert Kirchhoff (1824–1887) és Hermann Helmholtz (1821–1894) előadásait, majd doktorált 1875-ben Berlinben és habilitált 1876-ban a budapesti egyetemen elméleti természettanból. 1878-tól kezdve ötven évig ő adta elő az elméleti fizikát az egyetemen.


Eötvös Loránd és tanítványai

1878-ban Jedlik Ányos nyugalomba vonult.

1878. december 14-én Eötvös Lorándot nevezték ki a Kísérleti természettan tanszékre, azon jogának fenntartásával, hogy ha akar, továbbra is tarthat elméleti természettan előadásokat. Eötvös igazgatása alatt jött létre Jedlik régi és Eötvös új intézetének egyesítéséből a Kísérleti Physikai Intézet.

Eötvös tervei szerint és az ő irányítása mellett épült fel 1883-tól 1886-ig az egyetem új fizikai intézete az Eszterházy (ma: Puskin) utcában. A legutóbbi időkig használatos elnevezés szerint ez volt a „D” épület a Trefort kerti épületegyüttesben. Eötvös úgy tervezte és rendezte be az intézetet, hogy az ne csupán kvalitatív  kísérletek, hanem tudományos igényű kvantitatív  mérések elvégzésére is alkalmas legyen. „Az intézet laboratóriumában évről-évre tartott gyakorlatokban hallgatóit is a kifogástalanul pontos mérésekre igyekezett megtanítani” – írta róla egykori tanítványa, majd munkatársa, Pekár Dezső (1873–1953) geofizikus.

Eötvös Loránd (1848–1919)Apja álmait valóra váltva, nagy ívű tudományos karriert futott be Eötvös Loránd. Működése súlyt adott az egyetemi fizikaoktatásnak és nagy hatással volt a tanárképzésre. Nagyon sokat tett a középiskolában tanító tudós tanár ideájának megvalósításáért, elterjesztéséért. A XX. század világsikereket elért sok nagy tudósa tanult azokban a középiskolákban, ahol Eötvös tudós tanárai tanítottak, akik felfedezték, majd legjobb tudásuk szerint gondozták az ifjú tehetségeket.

Tudott hálás lenni: igyekezett viszonozni minden segítséget, amit csak kapott. Jedlik Ányosnak többféle módon is kifejezte háláját: akadémiai levelező tagi székfoglalóján Jedlik villamfeszítőjének elméleti megalapozását adta meg; az 1891-ben megalakított Mathematikai és Physikai Társulatba Jedliket „1. sz. tagként” vette be, saját munkatársait és a fizikatörténészeket pedig arra bíztatta, hogy tárják fel Jedlik munkásságát, népszerűsítsék találmányait. Ő maga is ezt tette: akadémiai elnökként, az 1897-es közgyűlést megnyitó, Jedlikről megemlékező nagy beszédében.

1902-ben, Abt Antal halála után a kolozsvári egyetem megüresedett kísérleti fizika tanszékére egykori kedves tanítványát, majd munkatársát Tangl Károlyt (1869–1940) ajánlotta be. Tangl el is nyerte a tanszéket.

Klupathy Jenő (1861-1931)Másik tanítványa, Klupathy Jenő (1861-1931), aki a felületi feszültségre vonatkozó vizsgálatokban segítette, majd 1894-ben, amikor Eötvös miniszter lett, helyettesítette őt az egyetemen, most szintén a kolozsvári fizika tanszék elnyerésére pályázott. Őt azzal kárpótolta, hogy kijárt számára egy új fizika tanszéket az egyetemen, ez lett a ’gyakorlati fizika’ tanszék. E köré szerveződött 1910-ben a ’II. sz. Physikai Intézet’, amely a Múzeum körúti műegyetemi épület II. emeletén kapott helyet, miközben folyt Lágymányoson a műegyetem új épületegyüttesének felépítése, s az itteni tanszékek fokozatosan átköltöztek Budára.

1903. október 6-án nevezték ki Klupathyt nyilvános rendkívüli tanárnak, az ekkor alapított Gyakorlati természettan tanszékre. Feladata a megnövekedett létszámú gyógyszerészhallgatók fizika oktatásának (előadás, laboratóriumi gyakorlatok) ellátása volt. Klupathy írt egy kiváló laborjegyzetet, amit még sokáig használtak. Eötvös a leendő tanároknak és orvosoknak tartotta a kísérleti fizika előadásokat.

Fröhlich Izidor (1853-1931)1904: a lassan kiürülő Múzeum körúti épület I. emeletén Fröhlich Izidor számára ’Elméleti fizikai tanszergyűjtemény’ címmel létesített a bölcsészkar egy új, elméleti intézetet. Az elkövetkező években sok tanár írta itt fizikából doktori disszertációját, bár csak az 1920-as években vette fel az Elméleti fizikai tanszergyűjtemény az Elméleti fizikai intézet nevet.

1909-ben és 1912-ben hiába kérte a bölcsészkar a minisztériumtól a második elméleti fizikai tanszék létrehozását, egyik esetben se került rá sor. Így – kényszerűségből – maradt egyetlen elméleti fizikai tanszék, melyet nyugdíjazásáig, 1928-ig Fröhlich Izidor töltött be. Fröhlichnek Lord Kelvin (William Thomson, 1824–1907) volt a példaképe, legnagyobb örömére ő képviselhette Ausztria–Magyarországot Kelvin 50 éves professzori jubileumán a glasgow-i egyetem természetfilozófia tanszékén.

Kövesligethy Radó (1862–1934)Kövesligethy Radó (1862–1934), akárcsak Tangl Károly, Eötvöst gravitációs méréseiben segítette, majd a Mathematikai és Physikai Társulat fizikus titkáraként szerkesztette több, mint húsz éven át a Társulat lapjának fizika rovatát. Eötvös Loránd őt Konkoly Thege Miklós (1842–1916) ógyallai obszervatóriumából hozta Pestre, s itt az egyetemen egy kozmográfiai és geofizikai tanszékhez segítette. Bartoniek Gézára (1854–1930) az Eötvös Collegium igazgatását bízta, Zemplén Győző (1879–1916) a műegyetemen kapott egy fizika tanszéket. Bartoniek eredetileg Eötvös tanársegéde volt, Zemplén pedig Eötvös kollégistaként végezte az egyetemet, s Eötvösnél készítette a diplomamunkáját – torziós ingás mérésekből.


A legfontosabb változások a két világháború között

Az első világháború az egyetemek fizika intézetein is maradandó nyomot hagyott.

Zemplén Győző 1916-ban elesett, ugyanebben az évben ment nyugdíjba a műegyetemi kísérleti fizika tanszék vezetője, Schuller Alajos (1845–1920), miután az ő fia is elesett a háborúban. Az ő helyére Tangl Károly jött a műegyetemre Kolozsvárról. Tangl Kolozsváron is - igazi Eötvös tanítványhoz méltóan - kiváló érzékkel gyűjtötte maga köré a tehetséges egyetemi hallgatókat, így például Gyulai Zoltánt (1887–1968), Ortvay Rudolfot (1885–1945) vagy Pogány Bélát (1887–1943). Amikor Tangl Schuller helyére került, maga mellé vette Lánczos Kornélt (1893–1974), saját kolozsvári helyére beajánlotta Pogány Bélát.

1918-ban az Eötvös tanítványok a Mathematikai és Physikai Lapok külön kiadását állították össze Eötvös Loránd 70. születésnapjára. Sajnos a kötetet csak Eötvös betegágyánál tudták átnyújtani, szeretett professzoruk nemsokára, 1919 tavaszán meghalt.

Az elvesztett háborút követő forradalmak és megtorlások után, az ország kétharmadának elcsatolása okozta sokk után alig lehetett az egyetemi oktatást és kutatást újraindítani.

Hevesy György (1885-1966)Tanulságos példaként említhető a későbbi kémiai Nobel-díjas Hevesy György (1885-1966) pályájának alakulása ezekben az években. Niels Bohrral (1885-1962) közös kutatást folytatott Manchesterben Ernest Rutherfordnál (1871-1937), amikor kitört 1914-ben a háború. Hazahívták és besorozták katonának. „Gyors kiképzésben” részesült, a tartalékos tiszti iskola elvégzése után katonai kórházakba vezényelték Budapesten és különböző vidéki városokban. Közben Pozsonyban pályázott meg egy, az ottani új magyar egyetemen kiírt kémiai professzori állást, de nem sikerült elnyernie. Csak a háború befejeződése után, 1919. januárban, a Károlyi kormány idején sikerült állást kapnia a budapesti gyakorlati fizika tanszéken, ahol a beteg Klupathy Jenő előadásainak megtartása és laboratóriumi gyakorlatok vezetése lett (volna) a feladata. Márciusban azonban radikalizálódott a forradalom, ami arra késztette Hevesyt, hogy gyorsan levelet írjon Bohrnak Koppenhágába. Bohr megértette a virágnyelven írt üzenetet és már a nyári szünidőre meghívta őt magához. A románok, majd Horthy Miklós bevonulása után még visszajött Hevesy Budapestre, de az őt ért antiszemita támadások hatására már októberben felajánlotta lemondását a dékánnak. Novemberben törölték Hevesy Györgyöt az egyetemi oktatók névsorából, így alig néhány hónapig lehetett csak egyetemünk tanára. (Az utókor tiszteletének jele, hogy ma már két mellszobor is őrzi a radioaktív nyomjelzés felfedezőjének, egyetemünk egykori tanárának emlékét az ELTE-n: egyik az egyetem fizikus épületének aulájában, másik az atomfizikai tanszék előterében.)

Az egyetem 1921. szeptemberben vette fel alapítója, Pázmány Péter nevét.

Tangl Károly (1869-1940)Eötvös intézete, az I. sz. Fizikai Intézet vezetését 1921-ben Tangl Károlyra bízták, az ő helyére, a műegyetemre Pogány Béla jött fel az elcsatolt Kolozsvárról. Tanglnál doktorált a folyadékok diffúziós állandójának optikai meghatározásából 1923-ban Békésy György (1899-1972), a később szintén Nobel-díjjal kitüntetett tudós.

1922-ben a beteg Klupathy helyett egy másik Eötvös tanítvány: Rybár István (1886–1971) került a gyakorlati fizika tanszékre. Ő lett azután a II. sz. Fizikai Intézet vezetője. Tanítványai, fiatal munkatársai közül Telkes Mária (1900-1995) lett a leghíresebb, igaz, hogy nem itthon, hanem az Egyesült Államokban. 1948-ban Telkes Mária tervei alapján épült fel az első napenergiával fűtött kísérleti lakóház Doverben, Boston közelében.

Rybár István  (1886–1971)Rybár folytatta Eötvös gravitációs kutatásait. Sikerült új, érzékenyebb és még jobb torziós ingákat kifejlesztenie, melyekkel egy nagyságrendet javított Eötvös méréseinek pontosságán. Az általa szerkesztett AUTERBAL (Automatic Eötvös-Rybár Balance) nevű kisméretű, könnyen kezelhető torziós ingát külföldön is sokfelé alkalmazták. Rybárt több nyugati országba meghívták előadó körútra, 1930-ban a houstoni egyetemen töltött több hónapot. Itthoni fizetésének többszörösét ígérte a Standard Oil Company, de nem fogadta el a felkínált lehetőséget. Maga helyett Fekete Jenőt (1880-1943) ajánlotta, Eötvös másik tanítványát, aki azután három éven keresztül irányította, tanácsaival támogatta az Eötvös-ingával végzett amerikai olajkutatást. (Ö az a Fekete Jenő, akivel Eötvös Loránd és Pekár Dezső 1906-ban megnyerték a göttingeni egyetemen kiírt Benecke díjat a tehetetlen és a gravitáló tömeg arányosságát igazoló, nagy pontosságú kísérleteikkel.)

Barnóthy Jenő  (1904-1996)Forró Magdolna (1904-1993)Nemcsak Rybár, Tangl is igyekezett jó kapcsolatokat ápolni a nyugati tudományos élettel. 1931-ben Budapesten, az Elektrotechnikai Egyesületben megünnepelték például az elektromágneses indukció felfedezésének 100. évfordulóját. Az ünnepségen, melyen az angol nagykövet is részt vett, Tangl Károly mondta az ünnepi beszédet. A közönség soraiban ott ült Fejér Lipót (1880-1959) világhírű matematikus is. Tangl Károly a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta kiváló humánpolitikai tevékenységét: felvette az Intézetbe Forró Magdolnát (1904-1993) és Barnóthy Jenőt (1904-1996), akik egy új, modern téma kutatásába kezdtek, a kozmikus sugárzáséba. Megépítették a világ egyik első kozmikus sugárzási teleszkópját, munkájukért akadémiai díjat kaptak.

Ortvay Rudolf (1885–1945)Fröhlich Izidor 1928-ig maradt az elméleti fizikai tanszéken, s amikor nyugdíjba ment, Tanglnak sikerült elintéznie, hogy Ortvay Rudolf kerüljön a helyére. Ortvay új, friss szellemet hozott az elméleti fizikába. Kollokviumaira hazahívott tehetséges, külföldön dolgozó fiatal magyar tudósokat – elég csak Wigner Jenő (1902–1994) és Neumann János (1903–1957) nevét említeni. Tanársegédét, Bay Zoltánt (1900–1992) Németországba küldte tanulmányútra, aki hazajövetele után Szegeden kapott fizika tanszéket.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen a harmincas években folyó fizikai kutatásokról némi képet alkothatunk az ekkor született doktori disszertációkból.
Bay Zoltán még Fröhlich Izidor mellett doktorált 1926-ban, az átlátszó közegekben fellépő magnetooptikai effektusok molekuláris magyarázatából. Tangl Károlynál Forró Magdolna doktorált a gázok dielektromos viselkedéséből 1927-ben. Rybár István mellett doktorált az elektroncsöves erősítők működéséből Vermes Miklós (1905-1990) 1930-ban. 1931-ben doktorált az első igazi Ortvay tanítvány, Neugebauer Tibor (1904-1977) a Kerr-effektus kvantummechanikai értelmezéséből, majd 1934-ben a második: Gombás Pál (1909-1971), a litiumbromid kristályszerkezetének elméleti vizsgálatából. Érdekes, hogy ugyancsak 1934-ben doktorált Lengyel Adalbert Béla (1910-2002) is elméleti fizikából, mégpedig a Hilbert tér operátoraiból. Dolgozata végén Neumann Jánosnak és Fejér Lipótnak mondott köszönetet. Úgy tűnik, számára már nem volt hely Ortvay közelében, nemsokára az Egyesült Államokba távozott.

Két tehetséges fiatal fizikus doktorált 1932-ben: Szalay Sándor (1909-1987) Tangl irányításával a gázkeverékek dielektromos viselkedéséből, Tisza László (1907-2009) viszont Teller Ede (1908-2003) és Wigner Jenő irányításával a többatomos molekulák spektrumának kvantummechanikai tárgyalásából készítette el doktori dolgozatát. Nem mulasztotta el ő sem, hogy köszönetet mondjon Ortvay Rudolfnak, aki 1929-ben őt hívta meg elsőnek, hogy tartson előadást az alfa-bomlásnak az alagút effektuson alapuló, George Gamow (1904-1968) által adott kvantummechanikai magyarázatáról. 1933-ban Barnóthy Jenő, aki akkor már megbecsült oktatója volt a Tangl Károly vezette I.sz. Fizikai Intézetnek, kozmikus sugárzási témából doktorált.

Békésy György (1899-1972)1940-ben meghalt Tangl Károly. Helyére többen is pályáztak, melyről így tudósította Ortvay Rudolf 1940. májusában írt levelében Neumann Jánost: „A Tangl tanszékre én és Rybár egyértelemben Békésyt akarjuk, és evvel minden komoly fizikus egyetért (Bay, Pogány, Gyulai), de aknamunka folyik ellene, mert az egyik nagyszülő születési okmánya hiányzik és ebbe kapaszkodnak”. Már egy hónappal előtte írt levelében is aggódva írta: „Hírek terjednek el, melyek a komoly jelöltek helyzetét aláásni igyekeznek t. i. Békésyt, Gyulait, Barnóthyt. Rybárral teljes egyetértésben vagyok, úgyhogy mégis remélem, fog sikerülni megfelelő betöltést találni”. Kompromisszumos megoldás született: az I. sz. Fizikai Intézet vezetését Rybár István vette át, míg az ő helyére, a II. sz. Fizikai Intézet élére Békésy Györgyöt hívta meg az egyetem. Békésy úgy vállalta el a II. sz. Fizikai Intézet vezetését, hogy megtarthatta mellette vezető kutatómérnöki állását a Posta Kísérleti Állomáson, ahol akkor már több mint egy évtizede kutatta az emberi hallószerv működési mechanizmusát.

A második világháború alatt Ortvay Rudolf és Rybár István neve fémjelezte a budapesti tudományegyetemi fizikát. Elméleti ill. kísérleti fizikából náluk tett doktori vizsgát többek között Péter Gyula (1910-2000), aki Kunfalvi Rezsőt (1905-1998) követően lett Ortvay tanársegéde. Itt doktorált a tragikus sorsú Bródy Éva (1918-1944), Bródy Imre (1891-1944) fizikus lánya, aki a műegyetemen végezte méréseit és készítette disszertációját (két év múlva a szüleivel együtt elhurcolták és meggyilkolták), és Somogyi Antal (1920-), aki dolgozatában Barnóthy Jenőnek és Forró Magdolnának is köszönetet mondott a munkájához nyújtott segítségért. Már a háború után, 1945 augusztusban doktorált a kvantumelméleti többtest problémából summa cum laude minősítéssel a 61 éves Novobátzky Károly (1884-1967).

Ortvay Rudolf akkor már nem élt.


1945-1990: negyvenöt küzdelmes és eseménydús év

A második világháború után, ha lehet, még nagyobb zűrzavar alakult ki az országban, s így az egyetemen is, mint az első után.

1945. január 2-án, egy nappal 60. születésnapja után Ortvay Rudolf öngyilkos lett. Érzékeny idegrendszere nem bírta elviselni az ostrommal járó megpróbáltatásokat. Már 1939. májusban ezt írta Neumann Jánosnak: „A nagy politikában igen megdöbbent az orosz szövetség terve, azt hiszem beláthatatlan következményei lesznek.” Egy későbbi levelében pedig így írt: „A magasabb kultúra szempontjából azt hiszem katasztrofális korszaknak megyünk elébe.” Nem akarta megvárni ezt a katasztrofális korszakot.

Bay Zoltán Szent-Györgyi Alberttel (1893-1986) együtt a nyilas terror alóli felszabadulás eufóriájában megpróbált először együttműködni a szovjet megszállókkal. Egy új természettudományos akadémia tervét dolgozták ki és meg is alapították ezt a rövid életű, új akadémiát. Csakhamar látniuk kellett, hogy újabb diktatúra formálódik az országban, amelyben még személyi biztonságuk sincs garantálva, ezért elhagyták az országot. Bay Zoltán Magyarország akkor egyetlen atomfizikai tanszékéről távozott, melyet az ő kérésére alapítottak a műegyetemen. Mielőtt elment, még legjobb munkatársaival együtt megvalósította híres Hold-radar kísérletét. Ahogy azt már akkor sejteni lehetett, távozása az egész magyarországi fizika számára jelentett pótolhatatlan veszteséget.

Békésy György is külföldön maradt: először Svédországba, majd az Egyesült Államokba ment, soha többé nem jött haza. 1946-ban Rybár Istvánt bízták meg Békésy ideiglenes helyettesítésével, de állítólag felajánlották Forró Magdolnának is a gyakorlati fizika tanszéket Békésy távollétében. Az is felmerült, hogy Rybár István helyére Barnóthy Jenő kerüljön, de egyik megoldás se valósulhatott meg, mivel 1948-ban a Barnóthy-Forró házaspár ugyancsak eltávozott az országból.

Cornides István (1920-1999)Békésy fiatal kollegája, Cornides István (1920-1999) és még egy-két oktató tartotta a frontot a tanszéken, vezették a laboratóriumi gyakorlatokat. Amikor Békésy 1961-ben Nobel-díjat kapott - nagyrészt még itthon végzett kutatásaiért -, az Eötvös egyetemen már meg se említették a nevét. (Cornidest és egykori munkatársait akkor már régen elbocsátották.) A Fizikai Szemle több mint fél év késéssel reagált az eseményre: az 1962 júliusi számban közölte Tarnóczy Tamás (1915-2007) tanulmányát Békésy halláskutatásairól. A cikk így kezdődik: „Az 1961. évi Nobel-díjak érdekes színfoltja volt Békésy, a magyar származású fizikus orvosi díjjal való kitüntetése.” Így lett az 50 éves koráig magyar tudós 62 éves korára magyar származású. Érdekes színfolt ez is.

Rybár István itthon maradt, de ő sem volt elfogadható az új politikai rendszer számára. Akárcsak Lassovszky Károly (1897-1961) csillagász tanszékvezetőt 1949-ben, Gróh Gyula (1886-1952) vegyész tanszékvezetőt 1950-ben, Rybár Istvánt, a kísérleti fizika tanszék vezetőjét már 1948-ban elküldték az egyetemről. Ezután még Lassovszky és Rybár is az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben (ELGI) kapott munkát. Lassovszky 1956-ig, Rybár 1962-ig dolgozott itt. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon az ELGI nagydíjat nyert a Rybár által kifejlesztett E 54 jelzésű torziós ingával.

Novobátzky Károly  (1884-1967)Az elméleti fizikai tanszék vezetését az egyenes tartású, szocialista elkötelezettségű középiskolai tanárra, Novobátzky Károlyra bízták. Novobátzky a háború előtt bejárt az Ortvay-kollokviumokra, a relativisztikus elektrodinamika volt kedvenc szakterülete. Tipikus elméleti ember, aki a D épület első emeletén – részben Eötvös Lorándék volt lakása helyén - hozott létre egy új elméleti fizikai tanszéket. Jó tanár volt, olyan tehetséges ifjú elméleti fizikusok nőttek fel mellette, mint például Marx György (1927-2002), Nagy Károly (1926-), Károlyházy Frigyes (1929-). Hármuk közös Statisztikus mechanika c. könyve, amely az egyetemen tartott előadásaikra épült, a Műszaki Könyvkiadó „kék könyv” sorozatának egyik sokat forgatott könyve lett a hatvanas években.

Neugebauer Tibor (1904-1977)Novobátzky az 1945-ben megszerzett doktorátusa után 1947-ben levelező tagja, 1949-ben pedig rendes tagja lett annak a népi demokratikus Magyar Tudományos Akadémiának, amelyik ugyanebben az évben Békésy Györgyöt kizárta tagjai sorából. (Békésyt csak nyolc évvel a halála után, 1980-ban rehabilitálta az Akadémia.) Novobátzky Károly 1949-ben az általános relativitáselmélet és a fizikusképzés megvalósítása terén elért eredményeiért, 1953-ban pedig a kvantumelmélet megalapozása terén végzett vizsgálataiért az államtól Kossuth-díjat kapott. Érdekes, hogy nem szerepel az indokolásban az 1951-ben megjelent Elektrodinamika és optika c. egyetemi tankönyv, melyet maga mellé választott új kollégájával, Neugebauer Tiborral együtt írt. Novobátzky ugyanakkor elérte, hogy 1950-ben Gombással megosztott Kossuth-díjat kapjon Neugebauer Tibor is.

1950. szeptemberben vette fel az egyetem Eötvös Loránd nevét.
Az orvosok kísérleti fizika képzését, amely Eötvös óta a kísérleti fizikai intézetben folyt, 1947-ben az újonnan alakult ’orvosfizikai intézet’ vette át. Ennek kezdeményezője és első vezetője Koczkás Gyula (1905-1986) a háború előtt a pécsi egyetemen habilitált az orvosfizika magántanáraként. Őt 1950-ben Tarján Imre (1912-2000) váltotta az intézet élén, aki pedig a háború előtt Gyulai Zoltán (1887-1968) tanársegéde volt a debreceni egyetem orvosi karának fizika tanszékén.

1951-ben a minisztertanács önálló egyetemekké alakította a tudományegyetemek orvosi karait, amelyeket az 1950. decemberében létrehozott új minisztérium, a Ratkó Anna (1903-1981) vezette Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá rendelt. Így jött létre 1951. februárban a Budapesti Orvostudományi Egyetem, ide került át nemcsak az orvosok, de a gyógyszerészek, majd a fogorvosok képzése is fizikából. Ezután csaknem két évtized elteltével, az orvoskar alapításának 200. évfordulóján, 1969-ben vette fel a Budapesti Orvostudományi Egyetem Semmelweis Ignác (1818-1865) nevét.

De térjünk vissza az 1948-as „fordulat évére”, amikor is mind a kísérleti, mind a gyakorlati fizika tanszék élére új embereket kellett találni, minthogy Békésy külföldön volt, Rybárt pedig eltávolították a tudományegyetemről. Mivel Bay Zoltán is elment az országból, vezető nélkül maradt az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriuma. Itt találtak rá az illetékesek két volt pápai diákra, akkor már tapasztalt, de még fiatal, tettvággyal teli fizikusra, Bay Zoltán volt munkatársaira.

Pócza Jenő (1915-1975)A kísérleti fizika tanszék vezetésével Pócza Jenőt (1915-1975) bízták meg, a gyakorlati fizika tanszék vezetésével pedig a nála is három évvel fiatalabb Faragó Pétert (1918-2004). Póczát annak idején Szegeden, Faragót pedig Budapesten tanította az egyetemen, majd vette maga mellé munkatársnak Bay Zoltán. Az immár „fejetlenné vált” újpesti csoportból nem volt nehéz eljönniük és kezdetben mindketten szívesen vállalták a rájuk váró feladatokat. Pócza a D épület átalakításában, Faragó pedig új laboratóriumok létrehozásában jeleskedett. Aktívan részt vettek a fizikusképzés megszervezésében.

„Pápán jártam iskolába, a református kollégiumba, három esztendővel Pócza Jenő alatt. Onnan eredt életre szóló barátságunk és a háború utáni szoros együttműködésünk, amely a budapesti fizikusképzés szervezésében kulminált. Ebben ő volt a prímás, én talán a brácsás” – írta visszaemlékezésében a 86 éves Faragó Péter, aki az ötvenes évek elejétől fogva nemcsak az egyetemen, de a megalakuló Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) is vezető beosztáshoz jutott.

Faragó Péter  (1918-2004)A fizikusképzés az egyetemen 1949. szeptemberben indult meg. Az év nyarán Faragó Péter néhány kiváló matematika-fizika szakos hallgató – Groma Géza (1925-1980), Keszthelyi Lajos (1927-), Nagy Judit (1927-) - bevonásával felállított egy 12 mérésből álló, modern fizikai laboratóriumot. Pócza Jenő a kísérleti fizika jegyzet megírását szorgalmazta: először Baintner Géza (1892-1980) majd Szegedről Budó Ágoston (1914-1969) voltak alkotó munkatársai. Elkezdte vékonyrétegfizikai kutatásait, mellyel később nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, ebben a munkában Barna B. Péter (1928-) segítette. 1954-ben jelent meg Pócza Jenőnek és Faragó Péternek a fizikusképzés számára készült „Elektronfizika” című, közösen írt tankönyve. A nemsokára kitört, majd levert 1956-os forradalom azután mindkettőjük életébe döntő változást hozott. Faragó Péter 1957-ben elhagyta az országot – Edinburgh-ban lett hamarosan egyetemi tanár –, Pócza Jenőt pedig világnézeti okokkal indokolva 1959-ben távolították el az egyetemről. A tanszék több oktatója – mint például Gémesi József (1912-2005), Groma Géza (1925-1980) és több, ma is élő fizikus - általános iskolai állásokba lett áthelyezve. (Más kérdés, hogy legtöbbjük rövidesen el tudott helyezkedni valamelyik ipari kutatóintézetben.) Cornides Istvánt, aki saját elmondása szerint 1956-ban a kari forradalmi bizottság elnökeként igyekezett fékezni a feltörő indulatokat, és aki józan magatartásával védte meg kollegáit az erőszakhullámtól, a természettudományi kar épületeit pedig a szovjet tankok támadásától, már 1957-ben letartóztatták és elbocsátották az egyetemről…

Jánossy Lajos (1912-1978)1958-ban alakult meg az egyetem új, atomfizikai tanszéke. Ennek vezetését Jánossy Lajosra (1912-1978) bízták, akit 1950-ben Dublinból hívtak haza Magyarországra, hogy növelje a hazai fizika nyugati szakmai elismertségét és keleti politikai elkötelezettségét. Jánossy ugyanis akkor már tekintélyt szerzett magának a kozmikus sugárzás kutatásában, másrészt meggyőződéses kommunista, az ismert filozófus-politikus Lukács György (1885-1971) nevelt fia volt. Dublinban a kozmikus sugárzási laboratóriumot vezette, egyik felfedezője volt a kiterjedt légizáporoknak, itthon is ezt a kutatást kívánta folytatni. Mindjárt 1951-ben kitüntették Kossuth-díjjal a kozmikus sugárzások terén (feltehetően külföldön) kifejtett munkásságáért. 1951-től 1956-ig a KFKI kozmikus sugárzási laboratóriumát vezette, 1956-ban – még a forradalom előtt – a KFKI igazgatója lett és maradt 1970-ig. Jánossy Lajos már 1950-ben professzor lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) elméleti fizikai tanszékén, rendes tag a Magyar Tudományos Akadémián, és döntő beleszólása lett mindabba, ami Magyarországon a fizika kutatása és oktatása terén történt az ötvenes és hatvanas években. Egyedül Novobátzkyt nem tudta befolyása alá vonni, akivel heves vitákat folytattak a relativitáselmélet és a kvantummechanika értelmezési problémáiról. Mindketten tanszékvezető akadémikusok voltak és mindketten tagjai a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. Ez a mérkőzés politikailag döntetlenre állt. Viszont a hatvanas években már csak ez a két tanszék létezett a D épületben: az elméleti fizikai és az atomfizikai.

Nagy Elemér (1920–2000)A kísérleti fizika tanszék 1956 és 1958 között alakult újjá a Múzeum körúti épület második emeletén, a volt II. sz. Fizikai Intézet (Klupathy – Rybár – Békésy - Faragó tanszék) helyén. Vezetője Nagy Elemér (1920–2000) lett. Nagy Elemér ugyancsak Bay Zoltán közeléből jött: kutató mérnökként dolgozott az Egyesült Izzóban. Az egyetemen főleg a röntgendiffrakciós kutatásokat, valamint a fémekben és ötvözetekben zajló termikus folyamatok vizsgálatát támogatta, a külső megbízásos u.n. ’KK’ munkákat szorgalmazta (KK = költségvetésen kívüli), és kezdetben nagy súlyt helyezett a kísérleti fizika előadásokhoz kapcsolódó demonstrációs eszközpark fejlesztésére. 1963-tól ennek a tanszéknek a feladata lett a fizikatanárok módszertani képzése.

Párkányi László (1907-1982)Nagy Elemér a fizika-módszertani csoport vezetésére Párkányi Lászlót (1907-1982) kérte fel, aki a fizika oktatásában, valamint a tanárképzésben már nagy tapasztalatra tett szert. Hamarosan a szakosított (tagozatos) középiskolai mechanika tankönyvek és példatárak szerzőjeként lett neve ismert az országban.

A módszertani csoport többsége a Jánossy Lajos vezette atomfizikai tanszékről került át a Nagy Elemér vezette kísérleti fizika tanszékre. Politikai befolyását latba vetve Jánossy Lajos el tudta érni, hogy az Országos Atomenergia Bizottság támogatásával két emelet épüljön az egyetem területén álló legősibb épületre, elsősorban a fizikatanárok képzése szempontjából nélkülözhetetlen demonstrációs laboratórium számára.

Sas Elemér (1930-1998)Az ismeretterjesztő munkában kiváló Sas Elemér (1930-1998) rövid ideig tanszékvezető-helyettes volt az atomfizikai tanszéken. A kísérleti fizika tanszéken a módszertani csoport említett többsége a továbbiakban is szoros kapcsolatot tartott Jánossy Lajossal.

A fizikatanárok képzésében fontos szerepet játszó gyakorlóiskolai vezetőtanárok közül Huszka Ernőné (1907-2001) még 1953-ban, Vermes Miklós pedig 1954-ben kapott Kossuth-díjat. Mindketten ismert tankönyvszerzők, Vermes ezen kívül a fizika tanításának kedvelt egyetemi előadója, és csaknem négy évtizeden át az Eötvös-verseny versenybizottságának elnöke volt. Ezt a tisztet 1988-ban Radnai Gyula (1939-) örökölte tőle.

1967-ben meghalt Novobátzky Károly. Ekkor Novobátzky egyik kedvelt tanítványát, az egyetem akkori rektorát, Nagy Károlyt bízták meg az elméleti fizikai tanszék vezetésével, s ő vette át a Magyar Tudományos Akadémia 1960-ban alakult elméleti fizikai kutató csoportjának irányítását is. Nagy Károly - akkor már az MTA levelező tagja - kiváló kommunikációs készségével a továbbiakban is összetartotta a ”Novobátzky iskolát”. Magas állami tisztségeket betöltve támogatta a tanszék fiatal és nem fiatal oktatóit, kutatóit, akár egyetemi, akár kutatói álláson voltak. 1974 és 1987 között egyébként nem létezett az akadémiai kutató csoport, ekkor minden elméleti fizikus egyetemi státuszon volt.

Marx György (1927-2002)1970-ben Jánossy Lajos helyett Marx György lett az atomfizikai tanszék vezetője. Marx Györgyöt ebben az évben választották az MTA levelező tagjává. Már 1955-ben, 28 éves korában Kossuth-díjat kapott a fermion töltés (lepton töltés) megmaradásának felismeréséért, ő azonban nemcsak a kutatásnak, hanem az ismeretterjesztésnek, valamint a fizikatanítás megújításának is elkötelezett híve, itthon és külföldön egyaránt jól ismert vezéralakja volt. Oktatási reformkísérleteit sok középiskolai tanár és több egyetemi oktató lelkesen támogatta, ugyanakkor sokan kritizálták. Csaknem fél évszázadon át ő volt a Fizikai Szemle főszerkesztője. Nagyon sok nyugati tudós az ő hívására látogatott Magyarországra. Tudományos és oktatási területen számos nemzetközi konferenciát szervezett (Bécs-Pozsony-Budapest háromszög szemináriumok; neutrinó konferenciák; GIREP együttműködés). Pedagógiai tevékenységéért 1979-ben Vermes Miklóssal együtt Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki. (Nagy Károly 1981-ben kapta meg ezt a díjat.)

Fényes Imre (1917-1977)Kivált az atomfizikai tanszékből az ’alacsony hőmérséklet fizikai laboratórium’, a Dubnában szerzett tapasztalatait hasznosítani kívánó Kirschner István (1934-) vezetésével. Érdemes megemlíteni, hogy az irreverzibilis termodinamika legismertebb hazai kutatója, az elméleti fizikai tanszék Kolozsvárt és Debrecent is megjárt tanára, Fényes Imre (1917-1977) nem csatlakozott a laboratóriumhoz, amely pedig 1976-ban önálló tanszékké alakult át. Az 1990-es évek közepén ez a tanszék megszűnt.

1971-ben a kísérleti fizika tanszékből két új tanszék keletkezett: ’általános fizika tanszék’ Kovács István (1933-2011) és ’szilárdtest fizika tanszék’ Nagy Elemér vezetésével. Kovács István neve ekkor már jól ismert volt a szilárdtestek plasztikus deformációját és a diszlokációk kontinuum-modelljét kutató fizikusok között, Nagy Elemér pedig előző évben kapott Állami Díjat az ötvözetek rendeződési folyamatának vizsgálatában elért eredményeiért. Mindkét tanszéken főleg fémfizikai kutatások folytak, a tanárképzésért és a fizikatanárok továbbképzéséért az általános fizika tanszék lett felelős.

1975-ben Nagy Elemér a szilárdtest fizika tanszék vezetését a Műszaki Fizikai Kutatóintézet vezetésével cserélte fel, ekkor Kertész László (1925-), majd 1986-tól Szépfalusy Péter (1931-2014) lett a szilárdtest fizika tanszék vezetője. Szépfalusy Péter, akkor már az MTA levelező tagja, főleg az elméleti tevékenységet erősítette a tanszéken. Létrehozta a statisztikus fizikai kutatócsoportot, amelynek hosszú ideig ő volt a vezetője. 1987-ben kivált a tanszékből a ’rétegfizikai laboratórium’, a ma már a hyperthermia iránt elkötelezett Szász András (1947-) vezetésével, ez a kutatóhely a 90-es évek elején szűnt meg.


Nemzedékváltás a legutóbbi húsz évben: 1990-től napjainkig

A legutolsó nagyobb változás az 1989/90-es rendszerváltozással párhuzamosan zajlott, s igazán akkor realizálódott, amikor a fizikai tanszékek átkerültek a lágymányosi új épületbe. A legutóbbi húsz év történetének értékeléséhez még nincs meg a történelmi távlat; sok fizikus, aki ekkor működött az egyetemen, ma is itt él és dolgozik, kutat, tanít. Elégedjünk meg tehát a legfontosabb tények tömör felsorolásával.

1992-ben - mivel előírás szerint csak 65 éves koráig lehet valaki tanszékvezető - az elméleti fizikai tanszék és a kutatócsoport vezetését Nagy Károly egyik tanszéki munkatársa, Horváth Zalán (1943-2011) vette át. Nagy Károlyt 70. születésnapján Széchenyi-díjjal tüntették ki, elismervén ezzel is azt a munkát, melyet egyetemi előadóként, tankönyvek szerzőjeként az egyetemi fizikaoktatás javítása, fejlesztése érdekében kifejtett. A tanszékről Hováth Zalánnal együtt az elméleti magfizikus, asztrofizikus Németh Judit (1932-) is 1998-ban lett az MTA levelező, 2004-ben pedig rendes tagja. 2004 óta már az elméleti fizikai kutatócsoportban dolgozó Rácz Zoltán (1946-) is levelező tagja volt az Akadémiának, 2010-ben lett az MTA rendes tagja.

Ugyanakkor Marx György az atomfizikai tanszék vezetését nem a tanszék valamelyik tanárának, egyetemünkön végzett oktatójának adta át, hanem egy olyan fizikusnak, aki külföldön szerezte fizikusi diplomáját és az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézetének sikeres kutatója volt. Vicsek Tamás (1948-) akkor már több évet töltött vendégkutatóként az Egyesült Államokban. Itt főleg a fraktálelmélet fizikai alkalmazásainak eredményes kutatásával tette a nevét nemzetközileg ismertté. Itthon 1995-ben lett az MTA levelező, 2001-ben pedig rendes tagja. Az ő tevékenységére is még többször visszatérünk.

Ugyancsak 1992-ben alakult meg az ELTE információtechnológiai laboratóriuma, a KFKI-ból az egyetemre átigazolt Csákány Antal (1933-2010) vezetésével, aki korábban is már vendégoktatója volt az egyetemnek.

1995-ben az egyetem több új karral bővült. Közülük az általános iskolai tanárok képzésére létesített 'tanárképző főiskolai karon' jött létre fizika tanszék, Poór István (1937-) vezetésével. Ez a kar néhány év múlva megszűnt. 2003-ban a természettudományi karon létrejött a 'főiskolai fizika tanszék' Radnóti Katalin (1958-) vezetésével, majd 2005-ben ez is megszűnt, beolvadt az általános fizika tanszékbe.

Kovács István 1995-ben adta át az általános fizika tanszék vezetését az egyik olyan munkatársának, aki mellette vált avatott kutatóvá. Az átállás zökkenőmentes volt, Lendvai János (1946-) ugyanazokat a kutatási témákat favorizálta és támogatta, mint Kovács István. Kettőjük mellett Zsoldos Lehel (1931-) és Ungár Tamás (1943-) kutatásai hozták az általános fizika tanszéknek a legtöbb nemzetközi elismerést. Ungár Tamást röntgen-diffrakciós kutatásaiért az Egyesült Államokban Hanawalt-díjjal tüntették ki.

1998-ban két új tanszék alakult. Az addigi szilárdtest fizika tanszékből kivált a ’komplex rendszerek fizikája tanszék’, az atomfizikai tanszékből pedig kivált a ’biológiai fizika tanszék’.

Vicsek Tamás csupán négy éven át volt az atomfizikai tanszék vezetője, tőle ezt a tisztséget 1996-ban ideiglenesen a biofizikus Papp Elemér (1935-), majd a magfizikus Kiss Ádám (1942-) vette át. Ő is csak rövid ideig, mivel hamarosan felsőoktatási államtitkár lett. 1998-ban, a szétválás után, az atomfizikai tanszék vezetését az elméleti részecskefizikus Patkós András (1947-) vállalta. Patkós András 2001-ben lett az MTA levelező, 2007-ben pedig rendes tagja. 2003-tól 2007-ig újra Kiss Ádám volt a tanszékvezető.

A ’biológiai fizika tanszék’ megalakulásakor a már a korábbi atomfizikai tanszéken is folyó biofizikai kutatások – mint például a fotoszintézis kutatása, vagy a különböző biomechanikai, biooptikai kutatások – további témákkal egészültek ki, így kerültek a kutatók érdeklődésének előterébe például az élőlények kollektív mozgásai, a komplex hálózatok, a biológiai motorok, a kétdimenziós turbulencia, vagy a szén nanocsövek. Ezen kutatások hazai és nemzetközi anyagi támogatása kezdettől fogva jelentős volt: összesen mintegy 2 millió eurót tett ki az első tíz év során. Vicsek Tamás 1998-tól 2006-ig állt a biológiai fizika tanszék élén, a megfelelő akadémiai kutatócsoportot – 2006 óta összevonva a statisztikus fizikai kutatócsoporttal – most is ő vezeti.

A szilárdtest fizikai tanszéken 1998-ban, a szétválás után, egy volt Eötvös-verseny nyertes és diákolimpikon, majd évekig a hazai diákolimpiai csapat vezetője, az amerikai és német egyetemeken edződött Tichy Géza (1945-) lett a tanszékvezető. Vezetési stílusában, módszereiben, a kiváló hallgatókkal való foglalkozásban ma is példaképe Kunfalvi Rezső, a KöMaL fizikai rovatának egykori elindítója, a nemzetközi fizikai diákolimpia hazai kezdeményezője.

Az addigi tanszékvezető, az 1995-ben Széchenyi-díjjal kitüntetett Szépfalusy Péter, 1987 óta az MTA rendes tagja, az 1998-ban alakult ’komplex rendszerek fizikája tanszékre’ került át. Természetes módon csatlakozott ehhez a tanszékhez a Szépfalusy által vezetett statisztikus fizikai kutatócsoport és még néhány kutató az atomfizikai tanszékről. Az új tanszék neve a világ bonyolult fizikai, biológiai, társadalmi, gazdasági stb. rendszereinek statisztikus fizikai alapú modellezését fejezte ki. Ennek a tanszéknek az élére 1998-ban a statisztikus fizika módszereit kiterjedten alkalmazó Kondor Imre (1943-), két év múlva pedig a kvantumjelenségek avatott hazai szakértője, Geszti Tamás (1938-) állt. A kutatási terület is bővült: a hagyományos statisztikus fizikán túl fokozatosan a kvantummechanika, elméleti szilárdtest fizika, asztrofizika és a környezeti áramlások területére terjeszkedett ki. Ez utóbbival kapcsolatos az egyetemen Tél Tamás (1951-) kezdeményezésére létrehozott Kármán laboratórium, mely három tanszék oktatóit foglalkoztatja. 2000 óta ezen a tanszéken működik az ELTE-Ericsson kutatási laboratórium, 2006 óta a tanszékhez kapcsolódik az információtechnológiai oktatási laboratórium is.

1998 őszére valamennyi fizikai tanszék átköltözött az ELTE TTK lágymányosi új ’fizikus’ épületébe. Az Eötvös féle D épületet a fizikusok ünnepélyesen átadták a szociológusoknak, a Múzeum körúti Főépület ’fizikus’ második emeletét, sőt, az egész Főépületet birtokba vették a történészek. Az új, lágymányosi épületben kapott helyet a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztősége is, a fizikus szerkesztő Gnädig Péter (1947-) és a Lapoknak dolgozó egyetemi hallgatók legnagyobb örömére.

A rendszerváltozás után tíz évvel, 1999/2000-ben az egyetem természettudományi karának lágymányosi kampuszában hat fizikai tanszék működött, ezek a következők voltak:

  • Atomfizikai tanszék, vezetője Patkós András (kvantumelméleti fázisátalakulások);
  • Általános fizika tanszék, vezetője Lendvai János (fizikai anyagtudomány);
  • Biológiai fizika tanszék, vezetője Vicsek Tamás (kollektív mozgás a biológiában);
  • Elméleti fizikai tanszék, vezetője Horváth Zalán (relativisztikus kvantumelektrodinamika);
  • Komplex rendszerek fizikája tanszék, vezetője Kondor Imre (véletlen rendszerek);
  • Szilárdtest fizikai tanszék, vezetője Tichy Géza (anyagtudomány, szilárdtest fizika).

Itt kell szólnunk az 1972-ben létesített, a fizikai tanszékek működését koordináló kari intézményről, a ’fizikai tanszékcsoportról’, amely a fizikai könyvtárat felügyelte és a fizikával kapcsolatos egyetemi képzésért volt felelős. Előbbinek Abonyi Iván (1931-), utóbbinak Sasvári László (1946-) volt hosszú éveken át a felelős gondozója.

Az eltelt évek során a következők töltötték be a tanszékcsoportvezetői tisztet: 1972-től 1976-ig a kvantumtérelméletet kutató Pócsik György (1933-2008), 1976-tól 1983-ig Kirschner István, 1983-tól 1989-ig Kovács István, 1989-től 1992-ig Patkós András, 1992-től 1995-ig Tichy Géza, 1995-től 2001-ig Horváth Zalán, 2001-től 2008-ig Lendvai János. 2005-ben a tanszékcsoport ’fizikai intézetté’ alakult át.

Ma már a fizikai intézet keretében működik a ’fizika doktori iskola’ Horváth Zalán vezetésével. Eredetileg Szépfalusy Péter kezdeményezésére indult meg a doktori program 1993-ban, amely három alprogramból tevődött össze. 2009/2010-ben ezen alprogramok vezetői Lendvai János (anyagtudomány és szilárdtest fizika), Csikor Ferenc (1942-) (részecskefizika és csillagászat) és Kürti Jenő (1954-) (statisztikus fizika, biológiai fizika és kvantumrendszerek fizikája) voltak. 2007 óta létezik egy negyedik alprogram is, a fizika tanítása, melynek vezetője az elméleti fizikus Tél Tamás (1951-).

Meg kell említenünk azt is, hogy az egyetem és a kar vezetésének jóváhagyásával bevezetett „bolognai folyamat” lényegesen módosította mind a fizikus, mind a fizikatanár képzés addigi gyakorlatát. Mértékadó vélemény szerint az ELTE fizika alapszak adja az országban a legszélesebb elágazási lehetőséget a mesterszakok területén, azonban a tanári mesterszakra sajnos az ELTE-n is alig akad jelentkező. A bevezetett változások helyességét a jövő fogja megítélni.

A rendszerváltozás után húsz évvel, 2009/2010-ben az atomfizikai tanszéket 2007 óta ismét Patkós András vezeti, aki ma főleg a kvantumtérelmélet asztrofizikai alkalmazásait kutatja. A tanszéken nemzetközi színvonalú kísérleti nagyenergiás fizikai és asztrofizikai kutatások folynak. A Fizikai Szemle 2004. januári számában részletes beszámoló jelent meg a tanszék történetéről, jelenéről, feladatairól, oktatási és a fizikát népszerűsítő tevékenységéről, más intézményekkel történő együttműködéséről, az elért tudományos kutatási eredményekről.

Az elméleti fizikai tanszék vezetője Horváth Zalánt követően a kvantum-színdinamikával foglalkozó Csikor Ferenc lett, 2006 óta pedig a térelméleti modelleket kutató Palla László (1948-) áll a tanszék élén.

Az általános fizika és a szilárdtest fizikai tanszék egyesítéséből Lendvai János vezetésével 2006-ban létrejött az ’anyagfizikai tanszék’, amely 2009 óta az elméleti és kísérleti szilárdtest fizikában egyaránt aktív Groma István (1956-) irányításával működik.

A biológiai fizika tanszéket 2006 óta a fullerének és a szén nanocsövek fizikáját kutató Kürti Jenő vezeti.

A komplex rendszerek fizikája tanszéket 2003 óta a jelenleg főként infokommunikációs hálózatokkal foglalkozó Vattay Gábor (1965-) irányítja.

A 2007-ben megalakult ’környezettudományi centrum’ vezetője a nukleáris környezetvédelemben jártas Kiss Ádám, aki 2003 és 2007 között már második alkalommal állt az atomfizikai tanszék élén.

Két akadémiai kutatócsoport működik az MTA és az ELTE együttműködésében. Az elméleti fizikai kutatócsoport vezetője továbbra is Horváth Zalán, a 2006-ban egyesült statisztikus és biológiai fizikai kutatócsoporté pedig az 1999-ben Széchenyi-díjjal kitüntetett Vicsek Tamás. Mindkét kutatócsoport tagjai speciális előadásokat és szemináriumokat is tartanak az egyetemen.

A tanszékeket összefogó ’fizikai intézet’ vezetője 2008 óta Kürti Jenő.

A rendszerváltáskor kinyílt világ lehetőségeivel sikeresen élt a fizikai intézet. A nemzetközi szinten elismert munkát jelzi az intézet kutatóinak sikeres részvétele a nagy nemzetközi kísérletekben (CERN, LIGO, Brookhaven, SDSS, a sor még folytatható), ezt fémjelzik a European Research Council pályázatán elnyert nagy kutatói projektek. Ezt támasztja alá a tudományos tevékenységet négy mutató alapján értékelő CHE felmérésen elért előkelő helyezés is.

Az intézeti pályázatok sikerességét jelzi, hogy 2004 és 2008 között az ELTE-n belül a fizikai intézeti pályázatok nyerték el a legnagyobb kutatási pályázati összegeket. Név szerint is kiemelendő Frei Zsolt (1965-), Vattay Gábor, Vicsek Tamás és Katz Sándor (1975-).

Hivatalos kimutatás szerint a 2009/2010-es tanévben 17 teljes állású egyetemi tanár dolgozott a fizikai intézetben, nevezetesen a következők:

  • Anyagfizikai tanszék: Groma István, Lendvai János, Tichy Géza, Ungár Tamás.
  • Atomfizikai tanszék: Kiss Ádám, Patkós András.
  • Biológiai fizika tanszék: Kürti Jenő, Vicsek Tamás.
  • Elméleti fizikai tanszék: Csikor Ferenc, Fodor Zoltán(1964-), Horváth Zalán, Palla László, Papp Gábor (1964-), Tél Tamás.
  • Komplex rendszerek fizikája tanszék: Csabai István (1965-), Kondor Imre, Vattay Gábor.

A részfoglalkozású professzorok közül a 2009/2010-es ELTE Ténykönyvben tanszékenként a következők szerepelnek:

  • Anyagfizikai tanszék: Vincze Imre (1944-).
  • Atomfizikai tanszék: Csótó Attila (1966-), Nagy Dénes Lajos (1944-), Vesztergombi György (1943-2016).
  • Biológiai fizika tanszék: Ormos Pál (1943-).
  • Elméleti fizikai tanszék: -
  • Komplex rendszerek fizikája tanszék: Sólyom Jenő (1940-).

Professzor emeritusként oktatott a 2009/2010-es tanévben Geszti Tamás, Kovács István, Nagy Károly, Németh Judit, Szépfalusy Péter, nyugdíjas professzorként Károlyházy Frigyes és Kirschner István.

Az egyetemen működő ’fizikus professzori tanács’ vezetője Lendvai János. Tagjai a már felsoroltakon kívül az elmúlt években a következők voltak: Balázs Béla (1935-), Beleznay Ferenc (1936-), Cser László (1936-), Kollár János (1945-2011), Kroó Norbert (1934-), Pálla Gabriella (1934-), Rácz Zoltán, Tompa Kálmán (1934-), Woynarovich Ferenc (1950-), Závodszky Péter (1939-).

Végül érdemes említést tenni azokról a fizikusokról, akik a huszadik század második felében az ELTE valamelyik fizika tanszékén kezdték pályájukat, karrierjük azonban külföldi egyetemeken illetve kutatóintézetekben teljesedett ki igazán. Kapcsolatuk általában nem szakadt meg az anyaintézményben dolgozó kollegákkal. Többen tagjai az MTA-nak és rangos magyar kitüntetésekben is részesültek. Ha lehetőségük adódik, legtöbben szívesen foglalkoznak az ELTE-ről jövő fiatal kutatókkal. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhányuk neve és a város, amelynek egyetemén vagy kutatóintézetében működtek/működnek:

  • Boschán Péter (1938-) Münster;
  • de Chatel Péter (1940-) Amsterdam;
  • Fái György (1949-) Kent;
  • Kunszt Zoltán (1944-) Zürich;
  • Kuti Gyula (1940-) /az MTA külső tagja, Állami Díjas/ San-Diego;
  • Major János (1945-2015) Stuttgart;
  • Mezei Ferenc (1942-) /az MTA rendes tagja/ Grenoble, Berlin, Los Alamos;
  • Montvay István (1940-) Hamburg;
  • Niedermayer Ferenc (1945-) Bern;
  • Polónyi János (1953-) /az MTA külső tagja/ Strasbourg;
  • Reményi György (1949-) Grenoble;
  • Szalay A. Sándor (1949-) /az MTA lev. tagja, Állami Díjas, Széchenyi-díjas/ Baltimore.

2010-ben ünnepeljük az 1635-ben alapított egyetem fennállásának 375. évfordulóját.

Jó érzés arra gondolni, hogy ez alatt a 375 év alatt 374 évig oktattak fizikát egyetemünkön. Az itt végzett tudósok és tanárok a világ bármely részére is kerültek, magukkal vihették azt a tudást, amelyhez jutottak, és azt a szellemet, amelyet legjobb tanáraiktól sajátíthattak el. Megtanulták értékelni az igazságot, észrevenni a hamisságot, elnézni az emberi hiúságot másokban, de könyörtelenül szembeszállni vele saját magukban.

Mondják, hogy a fizikai kutatás olyan emberi tevékenység, amely a valóság tiszteletére tanít, és amely semmi máshoz nem hasonlítható, tiszta örömhöz juttathatja a felfedezésre kész kutatót. Ihletetten szólt erről egyetemünk egyik volt tanára, Selényi Pál (1884-1954), mégpedig fizikustól szokatlan módon egy költeményben, amelynek első szakaszát idézzük:

AZ EÖTVÖS-INTÉZETBEN

A lárma elhalt. Ajtómat bezárva
Mély csend honol lefüggönyzött szobámban.
A fény az ablak szövedékin át 
Sem világítni küldi sugarát,
Csak sejtetni, hogy merre árnyat vet,
Állnak rejtelmes réz műszerek.
Magam vagyok, s e háromlábú lények
Hatván reájuk – csodás két igézet – 
A mágnesség, a Földnek szívverése
S nehézkedés: alapja, létezése,
Lengetik lassan, könnyedén
A skála képét távcsőm látterén.

Valóban az Eötvös-inga lett az az eszköz, amely ma is a legjobb és legismertebb szimbóluma az Eötvös egyetemi fizikának. Éppúgy vállalja ezt a komputerrel dolgozó tudós fizikus, mint a diákokat tanító tudós tanár. Mindenki, aki csak tanult vagy tanított valaha fizikát egyetemünkön. Reméljük, hogy ezután is így lesz.


Zárszó helyett:

Ez a tanulmány a Jedlik Ányos tisztelete c., 2002-ben megjelent J.Á.T. kiadványban található cikk (Fejezetek az ELTE fizika tanszékeinek történetéből) felhasználásával készült. Mivel az Egyetemi Levéltár régi anyagának jelentős hányada 1956-ban megsemmisült, ezért a tanulmány elkészítésekor a forrásokat annak idején jól feldolgozó, ma már tehát forrásértékű, alábbi kiadványokra támaszkodtam:

  • Pauler Tivadar: A budapesti m. kir. tudományegyetem története. I–III. füz. Bp., 1880–1885. pp. 1–180, 181–302, 303–558.
  • Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar története 1635–1935. Bp., 1935.

Ezeken kívül tanulmányoztam az Egyetemi Levéltár megmaradt dokumentumait, az Egyetem, az Akadémia és Budapest történetével foglalkozó, 1945 után megjelent kiadványokat, folyóiratokat, lexikonokat, a Magyar Tudománytörténeti Intézet és mások által kiadott idevágó munkákat. Jól tudtam használni a Pallas Nagy Lexikona CD-változatát, a História Tudósnaptár internetes oldalait és általában az internetes honlapokat. Saját, már megjelent írásaim közül főleg a Jedlik Ányossal, Eötvös Loránddal és az „Eötvös korszakkal” kapcsolatos tanulmányaimat valamint az angolul megjelent ’Physics in Budapest’ c. könyvet használtam fel.
A tanulmányban név szerint szerepelnek azok a fizikusok, akik a tanszékek betöltői ill. később vezetői voltak. Természetesen rajtuk kívül is számos fizikus oktatott és kutatott egyetemünkön, de nyilvánvaló, hogy a korlátozott terjedelem miatt nem lehetett mindenkit megemlíteni.
Köszönettel tartozom a Fizikai Intézet vezetőjének, aki kitartóan bíztatott e tanulmány megírására és hálás vagyok azoknak a kollegáknak, akik értékes információkkal segítettek az utóbbi évtizedek történetére vonatkozó adatok összegyűjtésében. Hasonlóképp köszönettel fogadok ezek után is minden olyan E-mailben érkező kiegészítést, melyet a Tisztelt Olvasó a jobbítás szándékával juttat el a következő címre: RADNAIGYULA@LUDENS.ELTE.HU

2010. óta, amióta e tanulmány megjelent, az említett személyek közül elhunytak:

Emléküket megőrizzük.


Radnai Gyula |